Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  

A Recreation Field közönsége győzelmet akar

Hazai sikerrel számolunk a The New Saints - Neath Athletic meccsen

TNS - Neath, 1 @ 1.75

Labdarúgás: Walesi 1. osztály 2011/2012
Dátum: 2011-09-07 20:45 CET

Ritkán teszünk látogatást a walesi élvonalba, pedig a szorzók miatt igazán megéri. A mai nap is találtam egy csábító meccset, melyen a TNS csapata fogadja a Neath együttesét. A tavalyi szezonban a két csapat egymás mögött, hiszen a TNS a 2. helyen zárt, míg a Neath a dobogó alján végzett.

Idént eddig négy fordulót zártak le a csapatok. Ez alapján a TNS 2 győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a 6. helyen tanyázik. A nyitó fordulóban 1:1-et értek el a Bala Town ellen, mely kissé visszafogott kezdésnek mondható. Majd a Port Talbot csapatához látogattak, ahol 1:2-es vereséget szenvedtek. Majd az elmúlt két forduló meghozta a várt javulást, hiszen 2:1-re verték a Prestatyn csapatát, valamint idegenben nyertek a Llanelli otthonában 1:0 arányban, mely már nagyobb fegyvertény. Az Európa Ligában is érdekelt volt a csapat, ahol a Cliftonville csapatát kissé nehézkesen, de legyűrték (1:1 1:0). Aztán a dán Midtjylland csapata parancsolt "megállj"-t a gárdának, hiszen a TNS kettős vereséggel búcsúzott az EL-ből (1:3 2:5). Idén a csapat célja ismét a dobogó elérése, amely szokás szerint nem ígérkezik könnyűnek.

A Neath ugyebár a tavalyi szezonban a 3. helyen zárt, és idén sem szeretne lemaradni a dobogóról. Ennek megfelelően stabilan is teljesít a gárda, hiszen 3 siker (Aberystwyth 4:2, Bangor 2:0, Airbus 3:00) mellett csupán egyetlen baki (Afan Lido 0:1) csúszott be. Az EL-ből hamar kipottyant a gárda az Aalesund ellenében (1:4, 0:2), barátságos meccsen pedig megverték a Swansea csapatát (1:0), majd szépen kiütötte őket a Betis (0:8). A bajnokságban tehát egyelőre megy a csapatnak, csak az újonc ellen elszenvedett vereség lehet kissé fájó.

És akkor lássuk a két csapat közös múltját! A tavalyi bajnokságban az alapszakaszban ebben a felállásban 3:1-re nyert a TNS. Fordított felállásban 1:1 lett az eredmény. Aztán a rájátszásban meglepte a Neath a TNS-t, s ebben a felállásban 3:2-re nyertek a vendégek, míg fordított pályaválasztási feltételek mellett 2:2 lett az eredmény.

Nos, az biztos hogy a mai meccsen kemény küzdelem várható.
Szoros meccsen tehát 1 gólos hazai sikert várok!

 
  • #3szeptember.08.08:30gostojaÚjVálasz

    Szia andrew!
    Sebighez hasonlóan én is picit izgultam a kiírás után a TNS győzelméért, de aztán jött a hazaiak gyors első gólja, majd a 33'-ben K. Edwards elment zuhanyozni(igazán remek srác:)) és én hátradőltem.
    Gratula.

     
  • #2szeptember.07.12:08sebigÚjVálasz

    Eléggé bizonytalan, de hátha szerencséd lesz!

    Sok sikert hozzá.

     
  • #1szeptember.07.10:19tutikapitanyÚjVálasz

    Hajrá TNS, adom!

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

TNS

Kedd esti rangadó Szlovákiában

Zilina-Slovan Bratistlava
 

Ellátogatunk Angliába, és megnézünk mi újság a fiataloknál...

A tegnapi menü nagyon jött, és ma is tutikkal jövök.
 

Erre fogad Ricky

Egy jó Plzen

A cseh bajnokság 22. fordulójának mai mérkőzésén a Plzen, a más célokért küzdő Ceske
Budejovicet fogadja. A német másodosztályban az első osztályba tartó Eintracht
Frankfurt, a kis fővárosi csapattal játszhat gólgazdag mérkőzést
 

Vendég győzelem a Serie B mai meccsén

A Samp célja a feljutás, ám a mai meccs nem lesz egyszerű menet...
 

Gólok törökföldön

A bajnok fogadja az újoncot a nyitó forduló záró meccsén
 

Norvég gólvadászat

 

Hazai győzelem a Bloomfield Road-on

 

Kirándulás Viborgba

A dán második vonalban vadásszuk ezúttal a gólokat
 

Győzelmi kényszerben a vendégek

A Gefle vendégeként nem lehetetlen a 3 pont begyűjtése
 

A Recreation Field közönsége győzelmet akar

Hazai sikerrel számolunk a The New Saints - Neath Athletic meccsen
 
 

Szombati tutitár

Otthon marad a serleg?!

A BL-döntőjében a bajorok szerintünk otthon tartják a serleget. Az angol osztályozón gólokkal kalkulálunk...
 

Pénteli tutitár

Lila gólok!

Ma magyar bajnoki meccsek mellett a svéd második vonalba látogatunk el... Julius mester ezúttal is a segítségünkre volt a tippvadászatban!
 

Csütörtöki tutitár

Északi menet

Az Elfsborg folytathatja remek sorozatát, a Köbenhavn pedig elhódíthatja a dán kupát!
 

Szerdai tutitár

HJK, AEK: a nyerő páros!

A finn bajnokságban a címvédő idegenben is esélyes a győzelemre. A görögöknél az AEK érvényesítheti a papírformát...
 

Keddi tutitár

Irány Anglia, Írország, Németország!

Két osztályozó meccs mellett egy szigetországi bajnokit választottunk ezúttal. Ma mutatkozik be csapatunkban Julius barátunk, aki remélhetőleg rendszeresen segíti majd a dolgunkat. Természetesen ha rossz tippeket ad, akkor a pontos címét, elérhetőségét közzétesszük :)
 

Hétfői tutitár

Osztályozók: hazai esélyek...

A Sheffield United a Stevenage, a Karlsruher SC pedig a Regensburg ellen vívhatja ki a sikert a párosmeccsen!
 

Vasárnapi tutitár

Béke Szicílián?

A Catania-Udinese meccsen az iksz elméletileg jó mindkét félnek... A Club Brugge-Kortrijk találkozón sok gólt várunk, no és hazai sikert...
 

Szombati tutitár

Loki, HJK: hendis sikerek!

A Debrecen bajnok lehet, a HJK élre állhat. Mindkét együttes él a lehetőséggel, ráadásul hendivel!
 

Pénteki tutitár

Pénteki góleső

Ma a Bastia-Nantes és a Paks-Vasas meccsen várunk találatokat...
 

Csütörtöki tutitár

Kék-fehérek csütörtöke

A Hertha a Düsseldorf ellen otthon lép pályára: az osztályozó első meccsén előnyt szereznek a fővárosiak! A Genk a Club Brugge együttesét egy győzelemmel megelőzheti. Miért ne tenné?
 
 

Top

Csütörtöki tutitár

Északi menet

Az Elfsborg folytathatja remek sorozatát, a Köbenhavn pedig elhódíthatja a dán kupát!
 

Pénteli tutitár

Lila gólok!

Ma magyar bajnoki meccsek mellett a svéd második vonalba látogatunk el... Julius mester ezúttal is a segítségünkre volt a tippvadászatban!
 

Szombati tutitár

Otthon marad a serleg?!

A BL-döntőjében a bajorok szerintünk otthon tartják a serleget. Az angol osztályozón gólokkal kalkulálunk...
 

Kereki Zoltán

A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni

Kapkodás helyett öt év kell ahhoz, hogy az utánpótlásban dolgozók munkáját meg lehessen ítélni.
 

Így épül az akadémia

 

Nagymegyer az NB II-ben?

 

Tatabánya

Felemás ez a tanulóév...

Vincze István: „Ki lehet jelenteni, hogy mit szeretnénk, de majd a színpadon, harminc fordulón keresztül eldől!”
 

Tényleg távozik a Kaposvár edzője

A következő szezonban már nem Sisa Tibor irányítja a Kaposvári Rákóczi csapatát.
 

Fellebbezésre készülnek a Vasasnál

Az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága szerdán elutasította a Vasas Futball Kft. licenckérelmét.
 

Zalaegerszeg

Hamarosan talpra állhat

Balázs Zsolt a ZTE FC eddigi egyetlen győztes meccsén búcsúzott a sikertelen szezontól.