Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  

„Nagy fegyvertény, amit eddig elértünk!”

Szepessy Róbert szerint a szolnokiak sikerként könyvelhetik el eddigi szereplésüket.

A listavezető Szolnoki MÁV FC 1-0-ra kikapott a Dunakanyar-Vác otthonában az NB II Keleti-csoportjának 14. fordulójában. A jelenlegi szezonban ez volt az első olyan meccs, amelyen a szolnoki Szepessy Róbert nem volt kezdő: kisebb sérülése miatt csak csereként lépett pályára. A Dunaújváros, a Soroksár és a Kaposvár korábbi játékosa hét találattal jelenlegi együttese házi gólkirálya. A Rangadó.hu kérdésére elmondta, mindenképpen javítaniuk kell az úgynevezett kiscsapatok elleni teljesítményükön, mert a bajnokság második felében több hasonló botlást már nem engedhetnek meg maguknak.

– Hogy van a sérülése?

– A Balmazújváros ellen kaptam a bokámra egy rúgást, de azóta már rendbejött, edzőnk, Romanek János is tudta, hogy nyugodtan pályára küldhet a Vác ellen, az első félidőben – mondta a Rangadó érdeklődésére a 26 éves Szepessy Róbert.

– A tabellát elnézve némileg meglepő vereséget szenvedtek...

– Nehéz mérkőzés volt, annak ellenére, hogy a Vác hol állt a forduló előtt a tabellán. Az edzők, akik ellátogattak ellenfelünk korábbi meccsére, felmérték, hogy az eredmény nem mérvadó a váciak számára, hiszen hátrányban is ugyanúgy támadnak, amolyan minden mindegy alapon. Ez a tipikus esete volt annak, amikor az élen járó együttes ellátogat egy kisebb csapathoz... Nem találtuk a játék ritmusát. Milyen érdekes, hogy pont az ilyen csapatok ellen szenvedünk, erről az öltözőben is beszéltünk. Biztosan dolgozni fogunk a téli felkészülés alatt azon, hogy ezeket a jövőben magabiztosabban lehozzuk, mert tavasszal az ilyen kisiklások már nem férnek bele!

– Romanek edző azt nyilatkozta: „Most látszik, hogy mégsem vagyunk olyan jó csapat!”

– Igazából nem ezt mondta, hanem azt, hogy egy igazán jó csapat ilyen meccseket minimum döntetlenre hoz, még akkor is, ha rosszul játszik. Szerintem sem vagyunk rossz csapat, jobban szerepelünk a vártál. Jó közösséget alkotunk, és szeretünk tenni a sikerért. Nagy fegyvertény, amit eddig elértünk. Az egész bajnokságnak úgy indultunk neki, hogy meglátjuk, mire vagyunk képesek így, hogy sokfelől jöttek össze a játékosok az elmúlt nyáron.

– Hét találattal házi gólkirály! Ezek szerint jó döntés volt Szolnokra igazolnia?

– Megkapom a szükséges bizalmat a vezetőségtől, az edzőtől, és a társak is bíznak bennem. Ez számomra nagyon fontos. Biztosan vannak olyan játékosok is, akik ezek hiányában is képesek a jó teljesítményre, de nekem ezek mindenképpen szükségesek.

– A mostanában egyre jobban szereplő REAC elleni rangadóval búcsúztatják az évet. Odahaza győzni kell?!

– Okvetlenül szeretnénk szép eredménnyel búcsúzni az ősztől, bár már így is sikerként könyvelhetjük el az eddigi szereplésünket. Szeretnénk kiszolgálni a hazai közönséget, azokat, akik az extrém körülmények, a várható nagy hideg és az eső ellenére is ki fognak jönni. Szeretnénk megfelelni nekik, és magunknak is bizonyítani, hogy jó csapat vagyunk, amely ha vereséget szenved, hazai pályán akkor is sikerrel lehozza a következő meccsét, ha az egy rangadó!

NB II, Keleti-csoport, 14. forduló

Dunakanyar-Vác – Szolnoki MÁV FC 1-0 (0-0)
Vác, 250 néző. Játékvezető: Fábián
Vác: Héger – Króner, Páles, Tányéros G., Hegedűs Cs. – Rábold (Papp K., 91.), Albert, Arany Z., Berki (Szabados T., 68.) – Rusvay – Michel (Lovrencsics B., 87.). Edző: Híres Gábor
Szolnok: Rézsó – Papp Sz., Mile, Szeleczki, B. Tóth (Balogh P., 79.) – Lengyel B., Antal (Kalmár, 62.), Ulviczki, Kis R. (Szepessy R., 31.), Mundi – Vári. Edző: Romanek János

Gólszerző: Hegedűs Cs. (89.)

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron

    Ahmet Delics személyében ismét külföldi támadóval erősített az NB II-ben szereplő Sopron.
     

    A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen

    A magyar DJ-válogatott közreműködésével rendeztek jótékonysági labdarúgó-tornát szerdán, Zalaegerszegen.
     

    A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet

    Az FTC 1,3 millió forintot kapott a Sörözz a csapatodért kampány jóvoltából.
     

    MTK-feljelentés Pintér-ügyben

    Az MTK büntetőfeljelentést tett a spanyol Real Zaragoza ellen Pintér Ádám ügyében.
     

    Fél lábbal már a döntőben

    Az idegenben játszó esélyesek sikerét hozta a teremlabdarúgó NB I elődöntőjének második játéknapja.
     

    200 millióval nőtt a DVSC értéke

    Legalább 200 millió forinttal többet érnek a bajnoki- és Magyar Kupa-aranyérmes debreceni labdarúgók.
     

    Ünnepség lesz a debreceni főtéren

    Az MLSZ vezérkara adja át a bajnoki aranyérmeket a Debrecen játékosainak a május 26-i zárómérkőzés után.
     

    Bemutatkozott az új pécsi vezetőség

    A PMFC-Matias új ügyvezetői, Feleki Attila és dr. Elbert Gábor sajtótájékoztatót tartottak.
     

    Köszöntik a győri aranycsapatot

    Gazdag program várja a szurkolókat pénteken a Győri ETO FC stadionjában.
     

    Harc a negyedik helyért

    Azzal, hogy eldőlt, a Győr nem indulhat az európai kupasorozatban a következő idényben, rendkívül értékessé vált az OTP Bank Ligában a negyedik hely, amelyért négy csapat verseng.
     
     

    Top

    Csütörtöki tutitár

    Északi menet

    Az Elfsborg folytathatja remek sorozatát, a Köbenhavn pedig elhódíthatja a dán kupát!
     

    Pénteli tutitár

    Lila gólok!

    Ma magyar bajnoki meccsek mellett a svéd második vonalba látogatunk el... Julius mester ezúttal is a segítségünkre volt a tippvadászatban!
     

    Szombati tutitár

    Otthon marad a serleg?!

    A BL-döntőjében a bajorok szerintünk otthon tartják a serleget. Az angol osztályozón gólokkal kalkulálunk...
     

    Kereki Zoltán

    A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni

    Kapkodás helyett öt év kell ahhoz, hogy az utánpótlásban dolgozók munkáját meg lehessen ítélni.
     

    Így épül az akadémia

     

    Nagymegyer az NB II-ben?

     

    Tatabánya

    Felemás ez a tanulóév...

    Vincze István: „Ki lehet jelenteni, hogy mit szeretnénk, de majd a színpadon, harminc fordulón keresztül eldől!”
     

    Tényleg távozik a Kaposvár edzője

    A következő szezonban már nem Sisa Tibor irányítja a Kaposvári Rákóczi csapatát.
     

    Fellebbezésre készülnek a Vasasnál

    Az MLSZ elsőfokú licencadó bizottsága szerdán elutasította a Vasas Futball Kft. licenckérelmét.
     

    Zalaegerszeg

    Hamarosan talpra állhat

    Balázs Zsolt a ZTE FC eddigi egyetlen győztes meccsén búcsúzott a sikertelen szezontól.
     
     

    A Rangadó.hu szakértője

    Nem esett a hó Győrben

    A Győri ETO hazai pályán 3-0-ra nyert a Pécs ellen az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
     

    A Rangadó.hu szakértője

    Leültek, mint az iszap

    Az Újpest gólnélküli döntetlent ért el a Kecskemét otthonában az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
     

    Zalaegerszeg

    Hamarosan talpra állhat

    Balázs Zsolt a ZTE FC eddigi egyetlen győztes meccsén búcsúzott a sikertelen szezontól.
     

    Tatabánya

    Felemás ez a tanulóév...

    Vincze István: „Ki lehet jelenteni, hogy mit szeretnénk, de majd a színpadon, harminc fordulón keresztül eldől!”
     

    Kereki Zoltán

    A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni

    Kapkodás helyett öt év kell ahhoz, hogy az utánpótlásban dolgozók munkáját meg lehessen ítélni.
     

    Büntetés

    Elutasították a Győri ETO fellebbezését

    Elutasította a Győri ETO FC fellebbezését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS).
     

    Gödöllő

    Az öncélú játék lehet a vesztük

    Felöklelnék ellenfelüket a Bikák a teremlabdarúgó-bajnokság elődöntőjében.
     

    Szövetség

    Cél a stratégiai feladatok végrehajtása

    A főtitkár leszögezte: az MLSZ stratégiája nyolc-tíz évre meghatározza, mik a vezetőség elképzelései.
     

    Bunda

    Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót

    Vesztegetésben bűnösnek találta és tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Pécsi Törvényszék kedden nem jogerősen azt a volt barcsi labdarúgót, aki tavaly ősszel egy fogadás sikere érdekében bundázásra akarta rávenni Törtei Tamást, a Pécs játékosát.
     

    A helyszínről jelentjük

    A megerősödés éve volt

    A Magyar Labdarúgó Szövetség kedden tartotta rendes éves küldöttgyűlését, Telkiben.