|
|
|
|
|


Villámrajtot vett a futsal Veszprémben
Idén jött létre a csapat, de máris listavezető a másodosztályban!
Idén áprilisában alakult meg az 1. Futsal Club Veszprém, azzal a céllal, hogy meghonosítsa a bakonyi megyeszékhelyen a sportágat, és tovább gyarapítsa városunk sportsikereit. A lokálpatriotizmust szem előtt tartva a csapat helyi kötődésű labdarúgókkal kezdte meg szereplését az NB II Nyugati-csoportjában. Amatőrszinten, de a lehetőségek ismeretében profi körülmények között igyekszik működni az egyesület. Az ehhez szükséges feltételeket a város elvi támogatása mellett helyi kötődésű támogatókkal tudják biztosítani.
A veszprémiek bajnoki rajtja olyannyira remekül sikerült, hogy az együttes kilenc forduló után a tabella első helyén áll, és sokáig veretlen volt, csak a legutóbbi játéknapon kapott ki egy góllal a Keszthelytől. A Magyar Kupában is jók a csapat kilátásai, hiszen a Szombathelyi Egyetemi SE és az Admiral-Haladás VSE búcsúztatása után a következő ellenfél az NB I-ben sereghajtó Nagykáta lesz, a tét pedig már a négyes döntőbe jutás!
Az 1. FC Veszprém csapatkapitánya, a szezonban immár hét gólnál járó Bényi Kálmán jelenleg combizom-húzódással bajlódik, ezért nem tud játszani. A Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy a sportág népszerűsítése és az utánpótlás szervezése, fellendítése a klub kiemelt céljai között szerepel, az együttes pedig az élvonalbeli szereplés lehetőségétől sem riadna vissza!
– Új klubról, új csapatról van szó, de mennyire új a társaság?
– Van egy mag, amely a Tarex csapatára épül, ez három-négy embert jelent, egyébként túlnyomó részben új arcok vagyunk. Külön kispályás csapatokból jöttünk, két-három játékosnak van köze egymáshoz.
– Akkor minek köszönhetőek az eddigi jó eredmények?
– Nagyrészt annak, hogy mindenkinek megvan az alapképzettsége, kispályán és nagypályán egyaránt. Futsal-erényeket még nem nagyon csillogtatunk, most kezdjük gyakorolni.
– Az első évben kupa-négybe kerülni nagy siker lenne!
– Ez így van, de nem szabad lebecsülni a Nagykátát, hiszen mégis első osztályú csapat! Szerényen kell hozzáállnunk a mérkőzéshez, nem szabad elhinni, hogy mindent megverünk.
– A sportág veszprémi népszerűsítés mennyire fontos a csapat számára?
– Ez kiemelt projekt a klubban! Látjuk, hogy a fővárosi klubok fiatal fiókcsapatai szerepelnek a másodosztályban. Itt is szeretnénk kialakítani egy bázist, ahonnan lehetne meríteni. Lehet, hogy velünk még három-öt évig elmegy a csapat, de a futsal nagyon igénybe veszi az izmokat, ízületeket, ezért utána mindenképpen szükség lesz az utánpótlásra!
– Milyen a hozzáállásuk az élvonalbeli szereplés kérdéséhez?
– A vezetőség a lehetőségét megteremtené! Úgy indultunk neki a mostani szezonnak, hogy nem ismertük a mezőnyt, és az ellenfelek sem ismertek minket. Azt mondtuk, legyünk a legjobb hat, vagy inkább a legjobb három között, és nézzük meg, mi jön ki belőle...
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Fellebbezésre készülnek a Vasasnál
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük

