|
|
|
|
|


Újrakezdi a ZTE gólerős támadója
A Zalaegerszeg csatára, Darko Pavicsevics súlyos sérülés után megkezdheti a felkészülést.
A montenegrói labdarúgónak óriási lemaradása van, hiszen az előző szezon kilencedik fordulójában sérült meg. A balszerencsés támadó rövid időn belül kétszer is súlyos térdszalag-szakadást szenvedett. A remek adottságokkal rendelkező fiatalembert Székesfehérváron operálták. Magyarországon, majd Montenegróban is gyógykezeltette magát – írja a Zalai Hírlap.
A ZTE FC elnöke, Nagy Ferenc elmondta, hogy a 25 éves játékos már teljesen felépült, így a téli felkészülést a csapat többi tagjával együtt kezdi. Azt is tudják, hogy sok és nagyon következetes munkára van szükség ahhoz, hogy a támadó ismét pályára tudjon lépni.
A zalaegerszegi klub anyagi helyzetén sokat segíthet Artjoms Rudnevs, a lengyel Lech Poznan játékosa. A gólerős csatárért olasz, német és angol klubok jelentkeztek. Ha a lengyelek elengedik az egykori ZTE-labdarúgót, akkor a megállapodások értelmében több százmilliós – akár közel félmilliárd is lehet – bevételre tehetnek szert a zalaiak.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük
