|
|
|
|
|


Bemutatták Futó Tamást, a Szeged edzőjét
Hivatalossá vált, hogy Futó Tamást nevezték ki a Szeged 2011 NB II-es csapatának vezetőedzőjévé.
A szerdai sajtótájékoztatón – amelyet a szegedi Dóm téren lévő Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg-termében tartottak – kiderült, hogy az 1968-ban született a szakember futballozott az NB III-as Balassagyarmatban, majd a Magyar Kábelben, a Kelenföldi Goldbergerben és a Bp. Erőműben. 1994 óta dolgozik edzőként, 12 évet U19-esekkel, öt esztendőt felnőttekkel (BVSC, Kaposvár, Csepel) foglalkozott. Ismert játékosok, akikkel együtt dolgozott: Rósa Dénes, Polonkai Attila, Pomper Tibor, Sándor György, Balajcza Szabolcs, Rajczi Péter.
Az eddigi tréner, Takács László visszatér a gyulai Grosics Akadémiára – írja a szegedma.hu.
Mint ismeretes, az NB II-es újonc Szeged korábbi vezetőedzőjét, Kolozsvári Jánost október végén menesztette a vezetőség.
A korábbi híresztelések után már biztos, hogy Magyar György és Puskás Csaba nem lesz a csongrádi csapat tagja a folytatásban, ugyanis a mai nappal benyújtották felmondásukat a vezetésének. A jövőben az NB III-as Makó együttesébe visszatérve folytatják pályafutásukat.
Összesen 12 edzőmérkőzést játszik a Szeged a közeljövőben. Első hazai találkozójára ezek közül január 28-án kerül sor a Baja ellen. Ezenkívül lesz felkészülési meccs az Arad, a Videoton-PFLA, a Ferencváros II, a Budaörs és a Budafok csapataival, január 29-én pedig Orosházára, a Gyopáros-kupára utazik a szegedi keret.
Sándorfalván, a műfüves pályán szerda délután már meg is tartotta az első foglalkozást az új edző, Futó Tamás, aki 19 játékosnak vezényelt tréninget. Közöttük több próbajátékra érkezett focista is akadt: a 21 éves elefántcsontparti korosztályos válogatott Bamba Fouss, illetve a 25 éves portugál-szenegáli kettős állampolgár Adama Coulibaly.
Összesen hat-nyolc új játékos érkezése várható – tette hozzá az új edző.
Új arc volt még a szegediek között a gyulai akadémiáról érkezett Rézműves Rajmund, a szolnoki Kiss Róbert, illetve két kapus, Hara Norbert Szigetszentmiklósról és Csala Róbert a SZVSE-től. Rajtuk kívül három csepeli ifjúsági játékos is érkezett korábbi mesterével.
A korábbi keretből az edzésen Czirbus Gábor, Trepák Attila, Tóth Imre, Radnai György, Podonyi Norbert, Folmer Krisztián, Bernát Péter és Varga István vett részt. A sérült Nebil Gahwagi különmunkát végzett.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük
