Eger

Ameddig van töltényük, lőniük kell

A klubvezetés megegyezett a távozó Simon Antallal, így az érkező Mészáros Ferenc leülhet a kispadra.

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

Jámbor János mecénás, és segítője, Vancsa Miklós távozott az Egri FC-től, mert John P. Marshall lett a többségi tulajdonos. Az angol befektető az edzőváltás mellett döntött, ezért Simon Antalnak és stábjának nem volt maradása. Igen ám, de az új vezetőedző, Mészáros Ferenc addig nem ülhetett le a kispadra, amíg az illetékesek nem egyeztek meg a válás feltételeiben a Simonnal. Két héten keresztül húzódott-halasztódott az ügy, mígnem csütörtökön kiderült, immár hivatalosan is megtörténhet a váltás, és a szombati, Videoton elleni bajnokin már nem a beugró Tóth Dénes klubmenedzsernek kell vezetnie a kiesőhelyen álló egrieket.

A Rangadó.hu érdeklődésére Mészáros Ferenc úgy fogalmazott, jelenleg jobban aggasztja a sok sérülés, mint bármi más.

– Örül, hogy végre megoldódott a probléma?

– Természetesen, hiszen a tiszta dolgokat szeretjük. Nehéz dolog volt, hiszen nem meccselhettem, nem lehettem a játékosok közelében, csak a háttérben dolgozhattam – mesélte Mészáros Ferenc.

– A Győr elleni továbbjutásra lehet alapozni a tavaszi folytatásban?

– Azt hiszem, igen. A srácok nagyon gyorsan megértették, mit szeretnék, befogadóak voltak, ez is része a sikernek. Az igazolásaink gyorsan történtek, ad-hoc módon, és sajnos sok a sérültünk. Az egyik legjobb játékosunknak, Piller Józsefnek kedden elszakadt a keresztszalagja, több hónapos kihagyás vár rá. A francia Koné térde és bokája a győri visszavágón sérült meg, és Pavicsevics is sérült volt egész héten. Ez sokkal jobban aggaszt, mint bármi más.

– A Videotonnal játszanak szombaton, de a jelenlegi helyzetben nagyjából mindegy, ki az ellenfél...

– Ezzel egyetértek. Mindenki tudja, hogy kisebb csodának kellene történnie, hogy bennmaradjunk, de ameddig van töltényünk, lőnünk kell! Nem adjuk fel, de két-három bravúrra mindenképpen szükségünk lenne ahhoz, hogy elérjük a célunkat.

 
 

Ha tetszett a cikk és szeretné ezt megosztani:

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Radó András a Videotonba tart

    Újabb tehetséges szombathelyi fiatalt nyúlhat le a milliárdos székesfehérvári klub.
     

    Elmozdult Sztevanovics csigolyája

    Ha felépül a nyári alapozás kezdetére, akkor folytatja pályafutását a Győri ETO rutinos kapusa.
     

    Haladás: majdnem sztrájkoltak

    Marton Zsolt alpolgármester beszélte le a figyelmeztető sztrájkról a pénzükre váró játékosokat?
     

    Válogatott keret Kuvait ellen

    Juhász Roland visszatért, és Lovrencsics, Gyömbér, illetve Varga Roland is meghívót kapott.
     

    Régóta készült már a visszatérésre

    A győri Farkas II Balázs szerint az elmúlt félév jó volt arra, hogy ismét felépítse magát.
     

     
    Fogsor

    Repül a fogsor

     
    Ronaldinho

    Letolt gatyás gólöröm

     
    Massimo Gobbi

    Gyönyörű kapásgól

     
    Kapu

    Azt hitte megfogta

     
    FTC - Siófok 4-2

    Böde, a példakép

    Madocsáig mentek, hogy bemutassák a Fradi csillagát, akinek a Sarki Kocsma a szurkolói klubja.
     
    Jupp Heynckes

    Ne sírj Heynckes!

     
    Priskin Tamás

    A Priskin

     
    David Beckham

    Így sírt Beckham

     
    Ferencváros - Siófok 4-2

    Löket