|
|
|
|
|


Törtei a bizonyíték: van visszaút!
Nem ítélkeztek elhamarkodottan a klubok a bundaügybe keveredett Törtei Tamással kapcsolatban.
Szerdán már beszámoltunk róla, hogy valószínűleg a másodosztály Keleti-csoportjának listavezetője, a Szolnoki MÁV FC színeiben folytatja pályafutását Törtei Tamás. A 26 éves védő a Pécsi MFC játékosaként bundaügybe keveredett, a szövetség fegyelmi bizottsága a tavalyi év végéig eltiltotta, ezért klubja felbontotta a szerződését. Mint a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, az elmúlt két-három hónap rendkívül nehéz volt számára, de erőt és kitartást adott, hogy már az eltiltó határozat kihirdetése után néhány órával érdeklődött iránta egy csapat!
– Az eltiltása lejárt, és több klub is invitálja. A bundaügyektől hemzsegő futballvilágban mindenképpen pozitív üzenete van, hogy nem ítélkeznek elhamarkodottan önnel kapcsolatban!
– Amikor az MLSZ döntése megszületett az eltiltásról, és utána hazafelé tartottam, éppen úton voltam Budapestről Pécsre, amikor a bajaiak hívtak, hogy szívesen látnak januártól – mesélte a Rangadónak Törtei Tamás. – Ez engem is meglepett, de hozzátartozik, hogy a klubelnökkel nagyon jó, baráti viszonyban vagyok. Nagyon korrekt ajánlatot tettek, és ez a lehetőség azóta is a kalapban van.
– Így ha nem is könnyű, de könnyebb lehetett átvészelni ezt az időszakot!
– Emiatt nem is féltem attól, hogy nem lesz ajánlatom. Jó dolog volt, erőt és motivációt adott. Nem is álltam le, heti hat-nyolc alkalommal edzettem magamban, ami persze nem olyan, mint csapatban... Azt tudtam, hogy az NB I-be nem fogok tudni egyből visszajutni, bár nagyon szerettem volna. Fél év múlva azonban sikerülhet, hiszen ha a Szolnok feljut, számomra is lesz visszaút.
– Akkor most már két kedvező ajánlat közül kell választania!
– Reális visszaút lenne az NB I-be a Baján keresztül is, hiszen a szakmai stáb ott is jó, és klub céljai, álmai között szerepel a feljutás. A Szolnok viszont nagy eséllyel pályázik rá már a jelenlegi szezon végén! Beszélgettem Romanek János vezetőedzővel, aki abszolút bízik bennem, nem tör pálcát felettem. Ő is mondta, hogy ez nem bundabotrány volt, csak a tudatlanságomból fakadó dolog, hogy későn jelentettem. Hamarosan részt veszek egy-két szolnoki edzésen. December 31-én bontottam egy pezsgőt az eltiltás lejártára, mert nem volt egyszerű ez a két-három hónap...
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük

