|
|
|
|
|


A kapus is távozott Szegedről
Magyar György és Puskás Csaba után a kapus, Czirbus Gábor is elhagyta az NB II-es csongrádiakat.
A szombati, Tura elleni edzőmérkőzésen a KITE-Szeged egykori hálóőre, Zseljko Belecan állhat a kapuba, és érkezik egy belsővédő, Ferencz Dániel is – írja a szegedma.hu.
Czirbus Gábor követi Makóra Magyar Györgyöt és Puskás Csabát. Munkahelyi elfoglaltságai miatt ő sem tudja vállalni, hogy az NB II-es Szeged 2011 minden tréningjén részt vegyen, ahogy azt a vezetés mindenkitől megköveteli. Futó Tamás vezetőedző elmondta, hogy a szombati, Tura elleni edzőmeccsre a csapattal utazhat el Budafokra Zseljko Belecan, a KITE-Szeged egykori kapusa, és Ferencz Dániel belsővédő is.
– Kedden újabb két játékos érkezik majd próbajátékra. Várunk egy másik kapust is, illetve Szerbiából egy védőt és egy védekező középpályást. Az eddig érkezett játékosok közül kettővel már nagyon közel állunk a megegyezéshez, de részleteket csak később tudok mondani – nyilatkozta a szakember.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük
