|
|
|
|
|


A csapatkapitány és az egyik edző is távozott
Gáspár József csapatkapitány, illetve a spanyol erőnléti edző, Pedro Abraham Capella is távozott a Vasastól.
A Vasas-Híd a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a hátvéd, Gáspár József, illetve a spanyol erőnléti edző, Pedro Abraham Capella sem fogadta el a vezetőség által felkínált szerződésmódosítás feltételeit, így mindketten a távozás mellett döntöttek.
Urbán Flórián vezetőedző elmondta, hogy a sportsajtóban megjelentekkel ellentétben nem került szóba Fehér Csaba leigazolása, mi több, a tréner nem is tett ilyen nyilatkozatot, így nem érti, hogy az újságírók honnan vették ezt az értesülést.
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
A magyar DJ-válogatott a ZTE ellen
A Ferencvárosért söröztek a legtöbbet
MTK-feljelentés Pintér-ügyben
Fél lábbal már a döntőben
200 millióval nőtt a DVSC értéke
Ünnepség lesz a debreceni főtéren
Bemutatkozott az új pécsi vezetőség
Köszöntik a győri aranycsapatot
Harc a negyedik helyért
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
A Rangadó.hu szakértője
Nem esett a hó Győrben
A Rangadó.hu szakértője
Leültek, mint az iszap
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Büntetés
Elutasították a Győri ETO fellebbezését
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Szövetség
Cél a stratégiai feladatok végrehajtása
Bunda
Felfüggesztett börtönre ítélték a labdarúgót
A helyszínről jelentjük
