Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  

„Ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz!”

Romanek János következetes döntést hozott, és tiszta a lelkiismerete.

A Szolnoki MÁV FC hazai pályán 1-0-ra győzött a Kecskeméti TE ellen, felkészülési mérkőzésen. Az NB II Keleti-csoportjának listavezetője korábban az Orosháza ellen nyert 2-1-re.

A klub néhány nappal ezelőtt azonnali hatállyal felbontotta Ulvicki Mihály szerződését. Korábban szintén fegyelmi okok miatt váltak meg a Kis Róberttől is. Az őszi idény végén valamennyi játékossal közölték, hogy nem tiltják a teremlabdarúgást, de aki sérülten érkezik vissza a szabadságról, azzal szerződést bontanak. A felkészülés kezdetén kiderült, hogy Ulvicki Mihály december elején, egy teremfocitornán oldalszalag-szakadást és porcleválást szenvedett, így hosszú időre kidőlt a sorból, ezért rendkívüli felmondással, azonnali hatállyal megváltak a felelőtlen játékostól.

Új játékosok is felbukkantak ezekben a napokban Szolnokon. A Pécsen szerződést bontó Törtei Tamással szóban már megegyeztek a vezetők. A Kecskemét elleni mérkőzésen két próbajátékos is pályára lépett, a legutóbb a holland másodosztályban légióskodó Piller József, illetve a 19 éves Kállai István, aki belső középpályásként bevethető. Várják a Vác korábbi gólerős támadóját, a legutóbb az Újpest II-ben szereplő Kocsis Dávidot, illetve szeretnének tárgyalóasztalhoz ülni a Debrecennel is Szilágyi Péter esetleges kölcsönadása ügyében.

A Szolnok vezetőedzője, Romanek János a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, összesen négy új játékos szerződtetésére van lehetőségük, és ezeket legkésőbb a horvátországi edzőtáborozás kezdetéig szeretnék abszolválni. Utána már nem lesznek érkezők!

– Az edzők mindig azt szokták mondani, hogy a felkészülési meccseken nem az eredmény számít, nem az az elsődleges, de egy stabil NB I-es csapatot legyőzni azért mindig dicséretes dolog!

– Ráadásul úgy, hogy a kezdőcsapatunkból csak négyen játszottak, a Kecskemét pedig majdnem a legerősebb összeállításában lépett pályára. Jól játszottunk, jól passzoltunk,m sokat mozogtunk. Kezdünk jó formában lenni! Egy élvonalbeli együttest legyőzni mindig nagy dolog, ha edzőmeccsen sikerül, akkor is! Persze tudom, hogy az NB II-es játékosok jobban lelkesednek ilyenkor, mint az NB I-esek. Minden meccsünket meg akarjunk nyerni, ha el akarunk érni valamit a tavaszi menetelésben, de nem szállunk el magunktól, tudjuk, hol a helyünk.

– Hol tart a tervezett munkafolyamat, illetve a csapatépítés?

– Jól állunk! Két és fél hete dolgozunk, de a kecskeméti vezetők is kérdezték, hogy mit edzünk, mert nagyon frissen mozgunk! Kemény munka folyik, de a hét második felében visszaveszünk. Mundi Roland Törökországban van az NB II-es válogatottal, Szepessy Róbert vírusos megbetegedés miatt nem játszhatott az edzőmeccsen, de már rendben van, elkezdett újra mozogni. Mivel műfüvön edzünk, a kisebb-nagyobb sérülések óhatatlanul is előjönnek. Maximum két játékost akartunk igazolni, de kettőt elküldtünk, így most négyet hozhatunk. Törtei Tamással a Pécs korábbi baloldali védőjével már megállapodtunk, ő egyébként védekező középpályásként is bevethető. Vannak még kiszemeltjeink, jó lenne, ha velük minél hamarabb megegyeznénk. Nem gond, ha egy kicsit később kapcsolódnak be a közös munkába, de szeretném, ha Rovinjba, az edzőtáborba már mindenki jönne! Azután már nem fog érkezni senki, ha jó NB I-es játékos, akkor sem! Az egységben jobban bízunk.

– Az Ulviczki Mihály-ügyben hozott döntés nem lehetett könnyű, de mindenképpen következetességre utal!

– Nekem könnyű volt. Nincs lelkiismereti problémám. Megmondtam, hogy nem tiltom a teremfocit, de nem is javaslom. Felsoroltam rossz példákat is, hiszen a játékos-pályafutásom során is láttam már ilyesmit. Azt mondják, ha tiltva nevelsz, hazudni tanítasz. Ulviczki Misi nagyon sérülékeny, neki amúgy sem javasoltam volna. December elején mégis megtette, és megtörtént a baj. Ezek után nincs miről beszélni. Nálam nem fog játszani egy percet sem, bárhol leszek edző! Nem szeretem az olyan játékosokat, akik nem őszinték. Ha a felépítményen egy apró repedés keletkezik, az nem gyógyul be egykönnyen. Ebben az esetben pedig abszolút nem gyógyul be! Gondolom, a játékos most szidja az edzőt... Én visszahoztam őt a futballba, de úgy látszik, nem akarta ezt. Tény, hogy nem teljesített rosszul, óriási akaratereje volt, de bizony volt, amikor egy héten negyven Cataflammal tudott csak edzeni és játszani! Én ezt le is rendeztem, most sokkal fontosabb, hogy posztra igazoljunk.

– Hogy alakul a felkészülési további menetrendje?

– Szerdán a Jászapátival, szombaton a Budaörssel játszunk, majd találkozunk a Békéscsabával és a Gyulával is. Az edzőtáborban is elég komoly ellenfeleink lesznek. A magyaroknak nem igazán fekszik a horvát élcsapatok stílusa, de ezeken a meccseken lehet igazán lemérni, hol is tartunk valójában. Tavaly még nem tudtuk, milyen csapat leszünk. Sok játékost elküldtünk, sokat igazoltunk, ezért inkább könnyebb ellenfeleket választottunk, hogy összeszokjunk, és legyen sikerélményünk. Most már vagyunk egy szinten, egy bizonyos lépcsőfokot már elértünk, itt az ideje, hogy komoly csapatok ellen játsszunk. Persze, az is benne van, hogy nem mindig nyerünk, de arra törekszünk, hogy ez ne így legyen!

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Hétvégén jön a Vasas tulajdonosjelöltje

    Hétvégén érkezik Magyarországra a Vasas-Híd csapatát működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészét megvenni szándékozó német üzletember.
     

    A BKV Előre ügyvezetője befektetőket keres

    Elnökségi felhatalmazással a sportklub megmaradását előmozdító befektetőket keres a BKV Előre SC ügyvezető igazgatója.
     

    Egy napot csúszik a szerződés

    Szerda helyett csütörtökön írja alá a ZTE FC vezetője a csapat megmentését célzó szerződést a titkos befektetővel.
     

    Halgas Tibor is Kazincbarcikán

    A Kazincbarcikai BSC kölcsönbe megszerezte a Diósgyőrtől Halgas Tibort.
     

    Top

    Keddi tutitár

    Békés iksz Bolognában?

    A Serie A-ban elmaradt mecset pótolnak, ahol könnyen remizhetnek a felek. Az angol III. vonalban gólparádét várunk...
     

    Hétfői tutitár

    Gólok a tulipánoknál, menekülés a spanyoloknál

    Emmenben a vendégek könnyen nyerhetnek, és gólokkal is kalkulálunk! A Zaragoza a Betis-szel vív ki-ki meccset...
     

    Tavaly nyár óta figyelik Lippait

    A csapatkapitányon kívül is van még diósgyőri érintettje a bundaügynek!
     

    A Pápa szerzett előnyt Kaposváron

    A Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a vendég Pápa 1-0-ra nyert a Kaposvár ellen.
     

    Torghelle góllal debütált a Videotonban

    A Videoton a télen szerződtetett Torghelle Sándor, valamint Nemanja Nikolics góljával 2-0-ra nyert a Diósgyőr vendégeként a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
     

    Az MLSZ-ben felmentették Aczél Zoltánt

    Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága megváltoztatta a korábbi fegyelmi határozatot, és Aczél Zoltánt az ellene elrendelt eljárásban elévülés okán felmentette!
     

    Ma délután döntést hoznak!

    Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága szerda délután határozatot hoz Aczél Zoltán ügyében!
     

    Bundaügy: G. Igor lehet a másik érintett diósgyőri focista

    A játékos ma is a DVTK kötelékében áll, Zoran S. viszont már nem játszik Borsodban.
     

    Tavaly nyár óta figyelik Lippait

    A csapatkapitányon kívül is van még diósgyőri érintettje a bundaügynek!
     

    Döntetlennel kezdődött a futballtavasz

    Az MTK 2-2-es döntetlent játszott a Kecskemét ellen a Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén, Budafokon.
     

    Előállították a Diósgyőr csapatkapitányát!

    A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a DVTK edzéséről vitték el Lippai Ákost.
     

    Mindent a kilenc pont fog meghatározni!

    Bombaerős csapattal ered a listavezető MTK nyomába nyugaton a Gyirmót.
     

    Aczél Zoltán ismét a szövetségben!

    A Rangadó.hu értesülései szerint szerdán 13 órától ismét összeül az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága.