

Szombati tutitár
Olasz A és B
A Brescia idegenben, a Juve otthon arathat sikert.
Empoli-Brescia 2(x)!
Igencsak kedveljük azokat a gárdákat, amelyek az edzőváltást követően elkapják a fonalat. Nos, a vendégekkel épp ez történt, zsinórban négy sikert arattak, ezúttal készülnek az ötödikre...
A 24. fordulónak futnak neki a csapatok a talján második vonalban. Két, szebb napokat látott brigád feszül egymásnak szombaton délután a Carlo Castellani-ban. A hazai kék-fehérek gyengén szerepelnek, komoly veszélyben van a másodosztályú létük. Jelenleg a 19., osztályozós helyen tanyáznak, ám nagyon meleg a pite, hiszen a mögöttük, a kieső pozícióban lévő Gubbió is 22 egységig jutott. Tavanoék odahaza 4-3-5-ös sort produkáltak 18-22-es gólaránnyal. A formájuk pocsék, hiszen az elmúlt öt fordulóban mindössze 1 pontot szereztek. A legutóbbi játéknapon az élmezőnyhöz tartozó Pescara nyert nála, ráadásul a vereség mellett fájó veszteség, hogy kiállították Gorznegót és Tonellit. Guido Carboni vezetőedző nem lehet nyugodt állását illetően, hiszen Empoliban különösen gyakran váltogatják a trénereket...
A Brescia nagy reményekkel vágott neki a bajnokságnak, célként a feljutást tűzték ki a klubnál, és eleinte minden rendben is volt. Feczesinék meneteltek, ám az ősszel történt egy törés, amelynek hatására a kék-fehérek szinte a kiesés szélére sodródtak. Kudarc kudarc hátán, hónapokig képtelen volt nyerni a brigád. Aztán edzőt váltott a társulat, Giuseppe Scienza helyét Alessandro Calori vette át, és Vass Ádámék egyszerűen megtáltosodtak. Zsinórban négy meccset nyertek meg, fel is jöttek a 10. helyre, 23 meccs után 31 ponttal. A sima feljutásról lemondhatnak a fiúk, ugyanakkor a 6., rájátszást érő pozícióra még odaérhetnek, hiszen hátrányuk a Varese mögött 3 egység. Szerintünk mindent meg is tesznek majd Zambelliek! Idegenben 3-5-3 a mérlegük, tehát hajlamosak a remire.
A Bresca nagyon szívesen látogat Empoliba, hiszen ott nem szokott kikapni. Az elmúlt 5 fellépése közül 4 döntetlen lett, legutóbb viszont, 2010-ben győzni tudott!
Nagyon bízunk a vendégekben, így a bátrabb sporttársaknak a fix 2-es tippet javasoljuk megjátszani. Óvatosabb olvasóinknak pedig a 2x-es kétesélyes tipp lehet a ynyerő. Egy biztos, nem kapnak ki Feczesinék!
Juventus-Udinese 1! +2,5!
Nem botlanak meg a torinóiak a tartalékos udinei együttessel szemben! A ponton otthon maradnak, emellett gólokkal is számolunk!
Fokozódik a feszültség az olasz bajnokságban, hiszen a Juve és a Milan ahelyett, hogy elhúzott volna a mezőnytől, nem tette ezt meg. Ennek köszönhetően az Udinese mellett a szárnyaló Inter is beszállt a scudettóért folytatott küzdelembe. Nagy izgalmak várhatók a következő hónapokban, jelen pillanatban szinte lehetetlen megjósolni, hogy hová kerül majd a trófea...
Ha mégis esélylatolgatásba kezdünk, akkor elsőként a Juve nevét kell említenünk, ugyanis a torinói zebrák vezetik a tabellát. Del Pieróék 19 fellépésen 41 pontig jutottak, így egy egységgel elúzik meg a Milant, hárommal pedig aktuális ellenfelüket. A csíkosak még veretlenek! Erre nem volt példa mostanság! Conte mester zseniálisa rakta össze az alakulatot, amely nemcsak a bajnokságban, hanem a kupában is remekel: a héten a farkasokkal bántak el a zebrák (3-0).
Matriák 6-3-0-ás sort hoztak össze a Juventus-Stadiumban, érdekesség, hogy a Bologna-Genoa-Cagliari hármas tudott pontot csenni tőlük, tehát nem nagycsapatok jártak nála sikerrel. Az idén két idegenbeli siker (Lecce, Atalanta) és egy hazai iksz (Cagliari) szerepel a nevük mellett. Ha az a három hazai döntetlen nem csúszott volna be, most lényegesen kényelmesebb helyzetben lennének Marchisióék...
A csapat nagyon együtt van, és szerencséjükre a sérülések is elkerülik a zebrákat: mindössze Elija szerepel a maródiak listáján.
Otthon 19-6 a gólarányuk, és fontos kiemelni, hogy minden ellenfelüknek legalább egyszer bevették a hálóját!
És akkor nézzük az Udinest! Francesco Guidolin mester alakulatától azt várja a szakértő közvélemény, hogy most már ideje lesz kifulladnia a csapatnak, hiszen a sztárgárdák által diktált őrült tempót egy kvázi kiscsapat nem bír hosszú távon. Ám a kipukkadás eddig csak nem jött el, a friuliaiak menetlenek, 19 meccs után 38 pont van a zsákban. Otthon félelmetesek Di Nataléék: 9-1-0 (csak a Juve csent pontot), idegenben azonban sebezhetőbbek: 2-4-3 a mutatójuk (a Lecce és az Inter ellen arattak totális sikert). Az idén két hazai győzelem és egy túra-vereség (Genoa) szerepel a statisztikájukban.
Tartalékos lesz a Udinese Torinóban: Coda és Barreto sérülés, Al Mouttaqui, Asamoah és Agyemang pedig az Afrika Kupán tölti a január végét.
Az elmúlt években nem nagyon ikszeltek egymással a felek ebben a felállásban. Jobbára a hazaiak nyertek, de azért az udiei legények is okoztak már meglepetést.
Most azonban nem borul a papírforma! A Juve érvényesíti a hazai pálya előnyét, és a tartalékos Udinese ellen úgy nyer, hogy legalább háromszor megzörrennek majd a hálók!
És íme Andrew megérzései mára
Ghána - Mali, 1 @ 1.85
Labdarúgás: Afrikai Nemzetek Kupája
Dátum: 2012-01-28 20:00 CET
Fogadóiroda: WilliamHill
Javában zajlik az Afrikai Nemzetek Kupája, így sok európai csapatból hiányoznak a beválogatott afrikai játékosok. A Torna egyik esélyesének kiáltották ki Ghána csapatát, persze mindannyian tudjuk, hogy vannak még rajtuk kívül jó csapatok, akik szintén esélyesek lehetnek az aranyra (ELefántcsontpart, Tunézia...). Ma egy sorsdöntő összecsapásra készülnek a ghánaiak, hiszen Gabon csapatával meccselnek este.
Ghána győzelemmel nyitott, kiszenvedték a 3 pontot Botswana ellen, végül 1:0-ra sikerült nyerni. Ellenfelük nem adta magát könnyen, bár inkább védekeztek Ghána ellen, de sikerült feltörni a védelmet már a 25. percben, és Mensah megszerezte a vezetést, mely később 3 pontot ért Ghánának. A második félidőben emberhátrányban focizott Ghána, de továbbra is mezőnyfölényben játszott, így sikerült megőrizni a vezetést. Mali már jóval húzósabb lesz, az biztos...
Mali is győzelemmel kezdett, Guinea csapatát gyűrték le ők is 1:0 arányban egy első félidős Traoré góllal.[/p]Mindkét csapatban vannak ismerősen csengő nevek, szinte biztos, hogy a csoportból ez a két gárda fog továbblépni, így gyakorlatilag ez a meccs az első hely megszerzéséről dönt majd. Ghána csapatából hiányozni fog az előző meccsen kiállított Mensah, de mellette olyan nevek vannak még a csapatban, mint: Ayew, Muntari vagy épp Gyan. Azért Mali csapata sem szegény nevek tekintetében, hiszen Dembelé, Diakité és Keita nevei ismerősen csenghetnek. Érdekes meccs lesz, kevés gólra számtok és nagy csatára, de emellett egy gólos Ghána győzelemre is.
Tipp: Ghána nyer.
Carrick Rangers - Cliftonville, over 2.5 gól @ 1.57
Labdarúgás: Észak-ír bajnokság 2011/2012
Dátum: 2012-01-28 16:00 CET
Fogadóiroda: Bwin
Az észak-ír élvonalban is zajlanak a küzdelmek, és nem akarok ugyan sokat elemezgetni erről a két csapatról, hiszen nem sokan ismerhetik őket még a nagyobb focirajongók közül sem, azért pár tény mindenképpen szükséges!
A Rangers gyenge szezont fut, mindössze 11. helyen áll a gárda, hiszen 26 meccsen mindösszesen 19 pontig jutottak el. Ellenben rengeteg gólt kapnak, már 60 alkalommal rezdült meg a hálójuk, azonban csak 26 alkalommal tudták bevenni az ellenfelek kapuját. És bizony odahaza sem remekelnek, eddig nyeretlenek saját közönség előtt: 7 döntetlen és 6 vereség, ezalatt pedig 12:26 gólarány... Nem túl biztató a bennmaradást illetően, az tény. A statisztikák szerint átlagban 3,31 gól esik a meccseiken, odahaza ez a mutató 2,92. Hazai meccseik 61,5%-a over-el végződött eddig idén.
A vendég pedig a bajnoki cím megszerzésére is esélyesnek tartott Cliftonville csapata. Egyelőre csak 3. helyen áll a társaság, miután 7 pont a hátrányuk a Linfield csapatával szemben. Nem reménytelen a helyzet, a 2. helyen tanyázó Portadown ugyanannyi pontot szedett eddig össze, mint ők. Idegenben a gárda a legjobb teljesítményt mutatja a ligában: 8-2-2 mérleg, emellett 30:19 gólarány. Átlagban 4 gól esik a csapat meccsein, idegenben ez a szám valamivel magasabb: 4,08.
Arra nem mernék fogadni, hogy ki nyeri a meccset, valószínűleg a papírforma szerint a vendégek, de nem ismerem annyira a ligát, hogy ezt biztosan meg merjem fogadni. Az viszont tuti, hogy lesz 3 gól. Idén eddig kétszer játszottak egymás ellen: 1:0 és 2:1 eredmények születtek a Cliftonville otthonában.
Tipp: over 2,5 gól!
Juventus - Udinese, Di Natale gólt szerez a mérkőzésen @ 3.40
Labdarúgás: Olasz Serie A 2011/2012
Dátum: 2012-01-28 20:45 CET
Fogadóiroda: Bet365
Este zebratalálkozót rendeznek az olasz Serie A hétvégi fordulójában, hiszen az Udinese gárdája a Juventus csapatához látogat. Érdekes meccs lesz, hiszen két jó csapatról van szó, aztán majd meglátjuk mi sül ki belőle.
A tippem erre a meccsre érdekes, hiszen arra fogadok egy kis apróval, hogy Antonio Di Natale betalál ma a Juve kapujába. Ez nem is olyan lehetetlen, hiszen az olasz csatár immáron 14 találatnál jár a szezonban, tehát rendesen a vállára vette az Udinese-t. Az Udinese egyetlen baja az, hogy nincs aki gólt szerezzen mellette, ugyanis még a szezon kezdetekor elengedték a másik életveszélyes csatárukat Sanchez-t. Így Di Natale maradt a gólfelelős, és egyelőre nem nagyon kell benne csalódni. 18 fellépésen 14 gól azért valljuk be nem egy rossz mutató. Tavaly és tavaly előtt is remekelt, hiszen 28 illetve 29 találatig jutott, idén jó eséllyel pályázik a 30 gól közelébe kerülésre.
Idén a Catania, a Genoa, a Chievo (két meccsen is), a Cesena, a Celtic, a Roma, a Siena, a Palermo, a Novara, a Bologna, a Milan, a Fiorentina, a Rennes, a Lecce és az Arsenal kapuját is sikerült bevennie. Most természetesen felsoroltam a SerieA-s, az Európa Ligás és az Olasz kupás találatait is, de tisztán látszik, hogy szinte minden nagyobb csapat hálóját sikerült megzörgetnie legalább egyszer...
Legutóbb az Udinese-Juve derbi 0:0-al zárult, és ha ma az Udinese képes lesz a gólszerzésre, akkor szinte biztos, hogy azt a gólt Di Natale fogja jegyezni. Nem mellesleg a szezon folyamán a vendégek meglehetősen sok büntetőt kaptak, melyek első számú értékesítője Di Natale, ez szintén növeli a gólszerzési esélyeket, elnézve néha a Juve védekezését.
Úgy gondolom, ilyen szorzóért érdemes bevállalni ezt a tippet!
Hozzászólás
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.
Hétvégén jön a Vasas tulajdonosjelöltje
A BKV Előre ügyvezetője befektetőket keres
Egy napot csúszik a szerződés
Ma délután döntést hoznak!
Halgas Tibor is Kazincbarcikán
Balázs Zsolt mégsem kell az FTC-nek!
Közölték a gyanúsítást Lippaival!
Vasziljevics visszatért Újpestre
Megszólalt a diósgyőri ügyvezető!
Tavaly nyár óta figyelik Lippait
Aczél Zoltán ismét a szövetségben!
Keddi tutitár
Békés iksz Bolognában?
Hétfői tutitár
Gólok a tulipánoknál, menekülés a spanyoloknál
Szerdai tutitár




UltRAGÁZ:d
Hát ezt nem gondoltam volna, hgogy ezen bukom:D Degáz:D
Ilyen nincs...komolyan mondom. Nem is kéne nézni, mert csak idegeli magát az ember. :((
Így van. Zörrenjen már meg az a villareal háló kétszer!
Benfika kiszenvedte... A Feirense jétkosa, Varela volt a főszereplő: gól, majd öngól, végül egy összehozott tizi, ezt nevezem! (a gólnál a drukkerek meg a kerítéssel együtt bezuhantak:) De sz@rt sem ér az egész, ha Messi nem kezd bele a gólgyártásba,úgyhogy ideje lenne már!
Így van- így van! Már csak ezen múlik a boldogság hajrá hajrá!
Barca gólokat akarunk! Gyerünk fiúk! ENTER 2x :))
Hajrá Barca! MOst eszedbe ne jusson cserbe hagyni!
Húha, mivan a barcával? Nyerni fognak hendivel?:S A birtoklás meggyőző de hol az eredmény?
Bejött akkor mester?
Feyenoord vs Ajax-ra mit mondotok?
1. félidö X?
Vagy a Feyenoord szerzi az elsö gólt?
Vagy az Ajax szerzi az elsö gólt?
Stuttgart vs M´gladbach itt nyernek a hazaiak?
Vagy az elsö gólt a Stuttgart szerzi?
Szépen alázták az AZ-t az elsö félidöben!
A Barcalenoa-tól nem kell tartanod, simán behuzzák!!!
Hajrá! Kiszurkoljuk!
Végül ezt adtam le a lottózóban:
Bayern München-Wolfsburg (0-1)* H - OK
Villareal-Barcelona (1-0)* V - ?
1. FC Köln-Schalke 04 V - OK
Rangers-Hibernian (0-1)* H - OK
Bízzunk a 10 kor kezdődő barcában.
7,633 körüli szoezóra raktam 1 1000-et- 7635 forint körül jönne.
Ghána góóóóóól!!!!!!!!!
Sziasztok!
Most értem haza.
Húú látom a PSG győzelmébe kételkettem napközbe kár volt.
De az Anderlecht elleni felszólalásom helytállónak bizonyult:D
A lottózóba érve ki is cseréltem egy rangers hendire és miylen jól tettem.
Azért sajnálom akiknek kelett volna az Anderlecht.
Eddig jön a papír: Rangers jó, Dortmund jó, Bayern jó, Heerenveen jó, Heracles alakul (3-0), ma kell még a Benn-fika. Kár, hogy holnapra pont 3 db olasz meccsnek kellene jönnie: Roma, Inter, Palermo. Necces lesz :))
Hajrá Mindenki!
Ez a BWIN egy akkora egy csaló!!! Az Auxer vs Nancy meccs 0:0 volt a 80-88. percig, majd ki írja hogy 1:3 :D
Hihetetlen!!!
Ott a Lyon Gól!!! :)
Ott a Lyon góóól!!!
Ott a Lyon góóóóóóóól!!!!!!!!!!
Raktam egyszer vele, egyszer pedig barca hendivel. Aztán meglássuk, csak legyen kétoldaló gólzápor Torinóban. :)
Nem ismerem és ritkán játszom a Portugál bajnokságot, de a statisztikát nézve benne van!
Bár a Feirense otthon elég sokat X-el, igaz a Benfica meg üt mindenkit idegenben is.
Lökd oda neki, aztán vagy lyuk vagy fa :D
Kösz, van ez így...csak áhh nem véletlen ez a nevem...:D
Esti sor:
fölött 2.5 Roda JC v AZ 1.65
Lille Lille v St Etienne 1.53
Benfica -1.0 Feirense v Benfica 1.83
fölött 2.5 Villarreal v Barcelona 1.53
Ez így 7 feletti szorzó. Nyer az AZ tutibb mint az over? mit mondtok?
Ejnye a hülye Lyon meg az első kapura lövésből gólt kap.... szép lesz ha ez viszi el a másik mixemet :D gyerünk Lyon!!!
Még várok vele mert így is 1.28 -ért adják nagyon kevés...
Estére Benfica hendi?
Sajnálom! De akkor szoritunk a Juve meccsen, hogy mindkettö betalál a Real az sima lesz :)
Igen! A legkisebb szorzó viszi el...hihetetlen. :(
Real fordítani fog 100% !
Juve-Udine meccsen ha betalál mindkettő akkor nem bánom annyira előzőt.
500ból jött volna 12500...:(
Gratulálok maradjon is meg a nyerö szériád!!!
A PSG-t meg a Schalke-t sajnálom én is, hogy nem játszottam!!!
Estére ezt tettem :
2012. 01. 28. 20:45
Juventus - Udinese Az 1. csapat mindkét félidőben szerez gólt? igen ? 2.55
2012. 01. 28. 20:45
Roda JC - AZ Alkmaar Félidő eredménye X ? 2.40
2012. 01. 28. 22:00
Villarreal - FC Barcelona Hendikep 2:0 X ? 4.00
Megvan a kombim :) tök jó szép + os nap , visszajött a tegnapi buktám :)
Pool HD
Rangers hendis győzelem
Dortmund hendis győzelem
St Mirren X2
Bilbao X2
Köcc Bilbao !!!
Most merész leszek és bevállalom hogy Real 1 góllal ill. 2 góllal nyer pontosan :) jó a szorzó kicsiben érdemes . Ha nem lesz gól az első félidőben az 6.5 szörös pénz ...nekem 300 at megér .
Holnap tuti nyerő a Celtic , sorozatban 13. győzelmükre készülnek és a Falkirk ellen , ha nyernek -márpedig ők olyanok -akkor tuti Liga Kupa döntőt játszik a Lennon legénység !
A PSG X2 őt bánom hogy kihagytam !!!
Ezt a szelvényedet mondod?
Bizzunk benne, hogy lesz egy gól!
Vége!!!! Itt a nyerö szelvény ;)
Dátum 2012. 01. 28. 12:10
Nyereményszorzó 11.08
Tét fogadásonként 14.45 EUR
Pontok 347
Nyerési esély 160.11 EUR
2012. 01. 28. 13:45
FC Liverpool - Manchester United Mindkét csapat szerez gólt? igen igen 1.70
2012. 01. 28. 15:30
Werder Bremen - Bayer Leverkusen Melyik csapat szerzi az első gólt? Werder Bremen Bremen 1.91
2012. 01. 28. 18:00
Espanyol - RCD Mallorca Háromesélyes fogadás Espanyol Espanyol 1.95
2012. 01. 28. 19:00
Lyon - Dijon FC Melyik csapat szerzi az 1. gólt, az 1. félidőben? Lyon Lyon 1.75
Söt még a Rangers-t is jól mondtad 0:2 röl Hazai!!!
Egy Anderlecht gól nagyon kéne!!! Egyik kombihoz az hiányzik már csak...amit reggel beírtam 25 X cipi wháá ott is csak 5 perc van.
Tiszteletem Vezérem!!!
Köszönöm, már csak percek kérdése!!!
Hajrá Espanyol! :)
OneMissing
A Bilbao-t is szépen megérezted! Rád kellett volna hallgatnom, legközelebb :)))
Már csak 5 perc plusz a raadás, hajrá Espanol!!!
ez nem jött be :D
Még jó, hogy lebeszéltél a Stoke verésröl :) Köszönöm!!!
De sajna a Westb... megszivatott, tehát leves lett!!!
De a másik szelvény még él ha az espanol tartja az eredményt vagy rugna még egyet akkor nyugodt lennék!
Hajrá espanol ;)
A Hercules lőjön már végre egy gólt!!!!
e
n
t
e
r
Igen nehéz lesz...:S Hát nehéz elhinni, ezen a meccsen igen gyökér ez a kapus mintha kb egy nb3-at néznék rengeteg a hiba.
Urak, csak ritkán kerülök a gép közelébe, de igyekszem figyelni azeseményeket! Andrew barátom, legyen egy Di Natale gól!
És hajrá párizs!
És éljen a Brascia!
No meg mi :)
Gorka egy jó kapus csak xar napot fogott ki , lehet túl sok csigát evett :)
A Baszkok nagy csigafogysztók és tök jól megcsinálják , lehet kenyér nélkül ette és ez most megviseli :)
Ha összekapják magukat nem lesz gáz .
Engem nem érdekel csak nyerjenek. :D
De amit ez a kapus csinál, hogy a baszk kolbászt basszák fel a seggébe szünetbe, hogy térjen észhez. 2. gól is miatta volt...
Őrült meccset nyomnak !
A Baszkoknak csak a helyzetkihasználásuk a jó :(
Úgy legyen nyerjenek fölényesen! Hajrá Bilbaoooooooooo!!!
A Bilbao nálam is befutós , egyre tetszetősebb és hatékonyabb a játékuk !
Szerintem csak sokan fogadnak rájuk , és megpróbálják valahogy ellentételezni ...az tuti hogy nem fognak kikapni .
És jött a Rangers -2-ről is! Whá Bilbao és Anderlecht nyerne akkor felőlem összes többi elmehet amit raktam. :D
Bilbao odsát viszik fel folyamatosan, történt valami nem tudjátok?
Schalke @ 2.00
Newcastle @ 2.10
Espanyol @ 2.00
Athletic Bilbao @ 2.62
Catania @ 2.10
Most 6-kor kezdődnek systembe mentek.
Ejha, elvitte a mixemet a Falco meccs, nyert a Szombathely 71:73-ra, így marad a biztonsági mix, amin egyelőre bejövős a Dortmund és a Rangers is :)
ÉS OTT A 2. BAYERN GÓL!!!!!!!!!!!!!!
e
n
t
e
r
Elég jól alakulnak a dolgok ... most épp a Rangersnek szurkolok a hendis győzelemért :) ez sem sűrűn fordul elő .
Pool HD
Rangers hendis győzelem
Dortmund hendis győzelem
St Mirren X2
Bilbao X2
6.3 as X ó 2500 el támadva ... tuti hogy a protestánsokon bukik :)
Lyon - Dijon
szuperesély 1 1.42
Ghána - Mali 1 1.80
AA Gent - St. Truiden 1 1.25
Beerschot - Anderlecht 2 1.65
Villarreal - FC Barcelona 2 1.24
Feirense - Benfica L. 2 1.31
Heerenveen - FC Utrecht 1 1.51
Hercul.Alicante - Villarreal B 1 1.57
odds 20.30
Gyerünk Bayern még egy gólt!!!
e
n
T
e
r
És megvan a 3 gól az észak-ír meccsen, ez eléggé könnyen jött :)
Kapitányom! Megdobod velem a Di Natale gólt valamivel?
Bizony-bizony ott csücsül 2.80-ért az egyik systembe csak kéne még hozzá nagyon a Rangers hendi.
Ezek a görögök meg hihetetlenül szarul játszanak, necces lesz a +3,5ről adták +5,5ről is már az azért remélem jön.
Ejjjj micsoda Dortmund góóóll!!!! 3:0, dobta valaki még?
Urak, beszállt valaki a Bresciába? Már 0-2!!! :)
Most látom, hogy megy az Albacomp meccs a bet365-n. Érdemes megtenni, hogy nem kap ki 4-el a hazai csapat 1,76-ért ;)
Na végre ott a Rangers gól!!! :)
Görögország +3,5ről nyer! 1.85-ért nagyon ép most a pofájuk...muszáj javulniuk.
Jaja kéne a Rangers, szurkoljuk ki!!!! Nekem egyelőre a hard mixemet viszi az Albacomp kosár, vezet a Szombathely... Kapitányom SOHA többet nem teszek a városod ellen! :D
Összes jó sztem csak sok. De jöjjön! ;)
Húzzon is mert nekem hendivel kell! :D Hamburg is jól áll igen, csak a Rangers húzhatna bele már ! ...:D
inkább ezt játszom meg oszt lesz ami lesz..D
AC Milan - Cagliari 1
Palermo - Novara 1
Lecce - Inter Milan 2
AS Roma - Bologna 1
1. FC Köln - Schalke 04 2
Ghána - Mali 1
Lyon - Dijon
szuperesély 1
Beerschot - Anderlecht 2
Villarreal - FC Barcelona 2
Feirense - Benfica L. 2
AA Gent - St. Truiden 1
ODDS 75.... 1Eurót teszek rája
Grat Missing mester! ;) A Dortmund már kettővel húz, és vezet az Albacomp is :)
Szeva! Schalke tetszik jó a szorzója.
Guinea, Juve, PSG sztem ők a neccesebbek.
PSG-t kitárgyalták igen fiúk úgy hogy én őket kihagyom.
Juvét meg egyszerűen rühellem, mindig átvernek. :D
Benfica -1ről? 1.80-ért adják s dübörög most nagyon a szekér. O.o
Szép volt lányok! Ekkora ellenszélben is sikerült:))
Malaga tetszik, holnap lesz csak így még hagyom.
Bilbao, Rangers, Juve-Udine gólok! Hajrá!
4től meg jön a poló döntő! :D
Sziasztok mit szóltok ma egy ilyenhez
Ghána - Mali 1
Botswana - Guinea 2
1. FC Köln - Schalke 04 2
Brest - Paris St.G. 2
Lille - St. Etienne 1
Beerschot - Anderlecht 2
Juventus - Udinese 1
odds 55
Megvannnnnnnnnnnnn!!! Legyőztük az oroszokat és a bírókat is hogy fúljanak vízbe. Nagyon szép volt és így hozta is a 3,25-öst szorzót :D
Elég merész az biztos :)
Hát legyen akkor lebeszéltem magam a Soke vereségröl.
De pont néztem a Vallecano-t, már mint, hogy nyernek. De akkor azt sem bántom. A Bilbao tényleg nagyon jó formában van, de most v.hogy félek tölük.
De nekik fogok szurkolni!!!
Nekem ez lett az ütös szelvény:
Malaga - FC Sevilla Háromesélyes fogadás Malaga ? 2.15
VfB Stuttgart - Borussia Mönchengladbach Háromesélyes fogadás VfB Stuttgart ? 2.55
West Bromwich - Norwich City Háromesélyes fogadás West Bromwich ? 1.95
Auxerre - AS Nancy Háromesélyes fogadás Auxerre ? 2.05
4500-al megrakva!!!
Valóban hihetetlen, amit ez a két rigó produkál! Kontra+előny, ááá vicc, a most gyengén játszó oroszokat felhozzák nagyon! Reméljük a lányok állják a sarat, hajrá magyarok!
Ge*i bírók itt is ellenünk fújnak! Tudják magyarok a legjobbak aztán húznak vissza, mindig is így volt. Bár eddig férfia voltunk igazán jók, de ez a női csapat most nagyon együtt van. Te jó ég mekkora gólt dobot..gyönyörű :D
oroszok under 11,5!
Úgy néz ki az oroszok egyenlőre nem ellenfelek, már csak a bírókat kell lenyomni! Di Natale gólt szerez c. történet nagyon jó 3.40-ért, maximálisan támogatom.
under 25,5! mostantól jön a keménykedés
Szép napot az Uraknak!
Ez igen, 5-1 ide :)) Csak így tovább lányok! Én ma-holnap egy "papírforma" szelóval ajándékozom meg a kedves Szerencsejáték ZRT-t, ennek alkotóelemei: Rangers,Dortmund,Bayern,Barca,Heerenveen,Heracles,Benfica,Roma,Inter,Palermo
A meccs sok, az esély kevés, de a reményhal úszik a legvégén...
Sok szerencsét mindenkinek!
Meg is van! És áhh 5-1 a magyaroknak!!! 3.25- ért ahhh nagyon szép eddig lányok!
Betalált a Chelsea! A Man.united remélem fordít........
Pár száz forintot nekem megér, hátha :D Hoztam három anyagot Urak, tessék böngészni, várom a véleményeket. Di Natale gólt kell hogy lőjön :D
1. negyed over 5.5! Duplázósra. :D
Raktam ezt a vadabb sort:
Athletic Bilbao @ 2.50
Rangers (-2) @ 3.10
Juve-Udine Gól (mindkét csapat szerez gólt) @ 2.10
Magyarország - nők +1.5 @ 2.00
Aszondod andrew jön a papírforma mindenhol? Csak nem hibáznak nagy csapatok, betámadom én is őket pár száz ft-al.
Kortrijk - Zulte-Waregem V 3.75-ért és over2,5 2.15-ért
Totál papírforma elleni ez a tipp, de vendégek nem olyan rosszak mint azt az eredmények mutatják. A hazaiak védelme pedig nagyon gyenge, tipikusan arra utazok hogy minden széria megszakad egyszer.
Rayo Vallecano - Athletic Club de Bilbao V 2.50-ért sőt -1ről is V 4.75-ért! Sokkal jobb csapat, s jó formába vannak a baszkok Real elleni 4-1 se a valódi eredményt tükrözi. Ebben bízok nagyon.
Magyar-Orosz női poló: H 3.25-ért Ria-ria Hungáriaaaaa! Szépen játszanak lányaink s bizonyítani akarnak. (itt szívre jobban hallgatok mint észre :D )
Bolton Wanderers - Swansea City V 3.00
Stoke nem hiszem, hogy kikap kemények igen.
Rangers parádézik -2-ről 3.10-ért
Juve-udine: mindkét fél betalál 2.10-ért
Villareal-Barca: over 3,5 sztem fog gólt lőni a hazai csapat s akkor jönnie kell
Cristiano Ronaldo gólt szerez az első 20-percben 4.00X
Ezek szimpatikusak. :D
Tiszteletem!
Melyik meccsekröl lenne szó? Mert én is most durom a nagyobb oddszokat, de még csak 2 öt találtam!
Derby vs Stoke (ez csak megérzés)
Malaga vs Sevilla ( a Malaga már igen rég nyert otthon, most muszáj nekik)
No, két hétvégi szelvény is ment:
1:
131. Albacomp - Falco / H @ 1,48
142. Leicester - Swindon / H @ 1,45
174. Ghána - Mali / H @ 1,80
224. Lecce - Inter / V @ 1,55
228. (0-1)Milan - Cagliari / H @ 1,83
200 --> 2190ft
2:
152. Rangers - Hibernian / H @ 1,22
156. Dortmund - Hoffenheim / H @ 1,31
195. Lyon - Dijón / H @ 1,33
221. Roma - Bologna / H @ 1,35
238. Falkirk - Celtic / V @ 1,24
250. Gil Vicente - Porto / H @ 1,31
500 --> 2330ft
Oszt' majd meglássuk :D
Én azt a meccset úgy ahogy van kihagytam, ha kellene tippelni 1-1-re tennék.
Most szemezgetek egy brutál szelvénnyel 2 alatt nincs rajta semmi. :D
5-ből ha már 3 bejön akkor megéri. :/
Én nyomtam egy ENTERT a QPR vs Chelsea meccsre, hogy az 1. félidöben a hazai csapat betalál :) 6.75 odds :D
Én is arra tenném, csak az odds kicsi! Meg nem vagyok nagy vendég párti!
Szurkolok nekik :)
Igen viszont azért rakom mégis bele az Anderlecht meccset mert az egymás elleni mérleg számomra elég meggyőző. De atán persze mire a lottózóba érek már lehet más vélemnyen leszek:D
Ök lennének a levesbe valók mára :
FC Liverpool - Manchester United Mindkét csapat szerez gólt? igen ? 1.70
Werder Bremen - Bayer Leverkusen Melyik csapat szerzi az első gólt? Werder Bremen ? 1.91
Espanyol - RCD Mallorca Háromesélyes fogadás Espanyol ? 1.95
Lyon - Dijon FC Melyik csapat szerzi az 1. gólt, az 1. félidőben? Lyon ? 1.75
Én is a te véleményeden vagyok! Nézegettem a statisztikát és amellett döntöttem, hogy kihagyom a két meccset!
Az Anderlecht ellenfele Germinal Beerschot (5/5/1) az utolsó 10 hazai meccsböl, mindösssze 1-szer kapott ki!!! Szerintem azért az 1.6- os oddszért nem éri meg!
A Paris már szerintem alapból húzós mivel a csigásoknál eltalálni meccset, pff nem könnyü! De ott már kicsit kedvezöbb az odds, de azt a meccset sem bántanám!
De ez csak az én véleményem ;)
Köszönöm a megerősítést:)
Mai sorom:
Bayern München-Wolfsburg (0-1)* H
Villareal-Barcelona (1-0)* V
Beerschot-Anderlecht V
1. FC Köln-Schalke 04 V
Odds: 7,325
Várható nye(remény): 7.325 HUF
...akkor hajrá Chelsea !!!!
e
n
T
e
r
A Brest-PSG-nél egyetértek, necces a vendég siker. Elég ha megnézzük a Brest hazai teljesítményét, önmagában az már beszédes számomra... a PSG-nek pedig nem élethalál a győzelem.
Hali!
Mennyire vagytok ti biztosak ebben az Anderlecht sikerben? (az x nem lehet benne? amekkora előnye van a bajnokságban...)
Valamint a PSG győzelemben. Nekik kéne a győzelem hogy megtartsák a pozíciót ezt tudom, de kicsit megijedtem mikor láttam hogy a Brest még nem kapott ki haza pályán, azt nem hiszem hogy nyerne a Brest, de az X nem lehet benne? Meg ha jól tudom most tesztelni fognak a PSG nél egy két új játékost...
Csupán spekulálok, véleményekre lennék kíváncsi.?
Kapitány tippjét én se merem megtenni, szívós brigád az Udine. A minkét fél betalál opció viszont nagyon tetszik rá.
Anderlecht @ 1.61
Rangers-Hibernian fölött 2.5 @ 1.80 (-1ről ugyan ennyi szorzó, de ezt biztosabnak érzem)
Athletic Bilbao @ 2.37
Görög-Olasz női poló 18.5 felett @ 1.85
Magyarország-Orosz - nők poló +1.5-ről H @ 2.00
Kezdéskép ezzel támadok 5meccs 25X. Női poló ebéd után kezdődik élőbe érdemes nézni.
Halihó Urak!
Hétvégi mixet dobok most, éljen a Szerencsejáték Zrt. :D Mégpedig ezek lesznek rajta:
Leicester City - Swindon Town H 1,45
Ghána - Mali H 1,80
Albacomp - Falco H 1,48
Lecce - Inter V 1,55
Olaszország - Magyarország V 1,68
Ez így 300 --> 3017 ft aztán majd meglátjuk, lehet tolok egy biztonsági szelót is mondjuk 500-al :)
Sziasztok!
1 Juve, Lyon, Psg sorról mi a véleményetek?
mai szelom
1 Aberdeen - Dunfermline 1 1.6
2 Gl.Rangers - Hibernian 1 1.25
3 PR/Dortmund - Hoffenheim PR1 1.65
4 Hertha - Hamburg X 3.2
5 Brest - PSG X 3.1
6 PR/Hereford - Shrewsbury PR2 2.6
7 Erfurt - Stuttgart Am. 2 3.9
8 Stockport - Kidderminster X 3.2
9 Sandhausen - Unterhaching X 3.3
10 (1:0)Nice - Montpellier HX 3.8
3 fix
3/7 5/7 6/7 7/7
Üdvözletem!
Az elmúlt napokban Fortuna elpártolt Tőlem, de majd ma.:D
Hull City- Crawley H
Köln- Schalke 04 V
Hercules- Villarreal B H
A fenti hármassal támadok.
Tiszteletem uraim!
Beköszönök én is a tipp elött, de látom nem nagy a forgalom.
Tegnap buli volt igaz ;), de kell is az. Másnaposan bátrabb az ember :D
Akkor mindenkinek sok szerencsét, a tippelés után még benézek!!!
Csáó mindenkinek !
Nem kap ki a Pool .
Nyer a PSG idegenben , a Bilbao történet X2ben elcsúszik
az Anderlecht idegenben is nyer .
A Chelsea hmhm kapásból az ő győzelmüket vártam volna de hát van egy afrika kupa úgyhogy kihagyom . Kosárban támadni cink !
Csak győztesre érdemes ma de hát olyan picik a szorzók hogy idegbajt kapnék ha 1.07 es szorzón bukna el egy kombim :)
Ezekben gondolkodom , a Juvét -bármennyire is tisztelem a Kapitányt- nem teszem meg majd élőben figyelem , szerintem sokáig cinkes meccs lesz de a végén behúzza a Juve.
A St Mirren képes egy X re , a Rangers a világ második legjobb kontracsapata képesek 9 ember ellen is kontrázni hazai pályán és most bizonyítaniuk kell , hendis győzelmet várok tőlük !
Ezekből válogatok , csak még nem tom hogy és mit mennyivel :)
Sziasztok!
QPR
MU
Birmingham
Blackpool
szia urak!
Bocs, már korrigáltam!
Gostoja barátom, szimpatikus a párosod, szerintem engedelmeddel elemelem! :)
Gólos fogadásra, a mai két tippem:
Juventus - Udinese Mindkét csapat szerez gólt? Tipp: igen 1.85
Nice - Montpellier Mindkét csapat szerez gólt? Tipp: igen 1.80
Sziasztok!
2012-01-28 16:00, FA Cup 2011/2012
Hull City - Crawley H 1.83
Szerencsés szép napot mindenkinek!
Akkor valaki pls irja már be a szombati eredményeket.
Remélem nyertem a Rangers,Bayern,Dortmund trióval.Pénteken jött 300ra 11k ,mind ment is erre a 3ra.
Jó reggelt!
Vasárnapi tutitár? Egy napot átaludtam...? :D