Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  
Hazai  Vendég csapat gólok eredmény 
H D V 
.5 H V 
  

Kilencvenkilenc százalék

Gáspár Józsefet még mindig szerződés köti a Vasashoz, de ő már döntött: abbahagyja!

A sajtóban, illetve a médiában több helyen is megjelent, elhangzott, hogy Gáspár József távozott a Vasas-Híd csapatától, pedig a szlovákiai védő még nem bontotta fel a szerződését, és addig nem is bontja, ameddig meg nem állapodik az angyalföldiekkel az anyagi ügyekkel, tehát a tartozással kapcsolatban. Az immár csak egykori csapatkapitány érthetően csalódott, hiszen ha valaki, akkor ő biztos pontnak, oszlopos tagnak számított az együttesben. 82 magyar élvonalbeli meccsel, valamint szlovákiai, japán és görög tapasztalattal a háta mögött, 34 és fél évesen úgy döntött, hogy befejezi a játékot, abbahagyja a futballt.

A Rangadó.hu kérdéseire készségesen, ám némileg határozatlanul válaszolt. Érezhető, hogy még ő sem hozta meg magában a visszavonhatatlan, megmásíthatatlan döntést!

– Abbahagyja, vagy folytatja? Menne, vagy maradna?

– Felajánlották, hogy maradjak, de most úgy gondolom, hogy abbahagyom a játékot. Igen, fejben már kilencvenkilenc százalékig eldöntöttem, hogy sehol nem folytatom. Tavasszal biztosan nem, vagy csak alacsonyabb osztályban. Ha profi szinten folytatnám, biztos, hogy a Vasasban maradnék.

– A Vasasnál zajló zűrzavaros események is hozzájárultak ehhez a döntéshez?

– Igen, egy kicsit ez az utolsó egy év is belejátszott, de nem akarok semmi rosszat mondani a Vasasra. Kicsit belefáradtam... A civil életben jött egy lehetőség, egy vállalkozás. Kezdenek egész jól alakulni a dolgok, így könnyebb volt meghozni a döntést. Ha ez nem lett volna, biztosan folytatom a játékot, hiszen voltak ajánlataim. De ez a vállalkozás most alakulóban van, tehát úgyis abba kell hagynom. Bízom benne, hogy jó lesz, és fogom tudni csinálni.

– De csak nem hagyja abba egyik napról a másikra a sportolást!

– Most elég sok elintéznivalóm van, nem látom a jövőt. Most, két hét elteltével nem nagyon hiányzik az edzés, de lehet, hogy egy-két hónap múlva fog. Még nem tudom, hol fogok letelepedni, tehát azt sem tudom, hogy alacsonyabb osztályban fogok-e focizni, vagy hobbi szinten a barátokkal.

– Nagyon úgy néz ki tehát, hogy lezárul egy szép karrier. Ha visszatekint, melyek voltak a legszebb állomásai?

– Amikor bajnokok és kupagyőztesek lettünk az Inter Bratislavával! A japán időszak is nagyon jó volt, bár nem voltam ott sokáig. Szép időszakot töltöttem Magyarországon is, valamint a görög első osztályban. A másodosztály elé zűrös volt...

Gáspár József

Születési idő: 1977. 08. 23.
Állampolgárság: szlovák
Magasság/súly: 191 cm/85 kg
Jelenlegi klubja: Vasas-Híd FC
Posztja: védő
Magyar élvonalbeli mérkőzések/gólok száma: 82/8
Korábbi klubjai: Klacit Roznava, Licartovce, Inter Bratislava (szlovákok), Vagalta Szendaj (japán), Diósgyőri VTK, Slovan Bratislava (szlovák), Panioniosz, AO Kerkyra, Ethnikosz Aszterasz (görögök)

 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    Hétvégén jön a Vasas tulajdonosjelöltje

    Hétvégén érkezik Magyarországra a Vasas-Híd csapatát működtető gazdasági társaság 99 százalékos tulajdonrészét megvenni szándékozó német üzletember.
     

    A BKV Előre ügyvezetője befektetőket keres

    Elnökségi felhatalmazással a sportklub megmaradását előmozdító befektetőket keres a BKV Előre SC ügyvezető igazgatója.
     

    Egy napot csúszik a szerződés

    Szerda helyett csütörtökön írja alá a ZTE FC vezetője a csapat megmentését célzó szerződést a titkos befektetővel.
     

    Halgas Tibor is Kazincbarcikán

    A Kazincbarcikai BSC kölcsönbe megszerezte a Diósgyőrtől Halgas Tibort.
     

    Top

    Keddi tutitár

    Békés iksz Bolognában?

    A Serie A-ban elmaradt mecset pótolnak, ahol könnyen remizhetnek a felek. Az angol III. vonalban gólparádét várunk...
     

    Hétfői tutitár

    Gólok a tulipánoknál, menekülés a spanyoloknál

    Emmenben a vendégek könnyen nyerhetnek, és gólokkal is kalkulálunk! A Zaragoza a Betis-szel vív ki-ki meccset...
     

    Tavaly nyár óta figyelik Lippait

    A csapatkapitányon kívül is van még diósgyőri érintettje a bundaügynek!
     

    A Pápa szerzett előnyt Kaposváron

    A Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a vendég Pápa 1-0-ra nyert a Kaposvár ellen.
     

    Torghelle góllal debütált a Videotonban

    A Videoton a télen szerződtetett Torghelle Sándor, valamint Nemanja Nikolics góljával 2-0-ra nyert a Diósgyőr vendégeként a Ligakupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.
     

    Az MLSZ-ben felmentették Aczél Zoltánt

    Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága megváltoztatta a korábbi fegyelmi határozatot, és Aczél Zoltánt az ellene elrendelt eljárásban elévülés okán felmentette!
     

    Ma délután döntést hoznak!

    Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága szerda délután határozatot hoz Aczél Zoltán ügyében!
     

    Bundaügy: G. Igor lehet a másik érintett diósgyőri focista

    A játékos ma is a DVTK kötelékében áll, Zoran S. viszont már nem játszik Borsodban.
     

    Tavaly nyár óta figyelik Lippait

    A csapatkapitányon kívül is van még diósgyőri érintettje a bundaügynek!
     

    Döntetlennel kezdődött a futballtavasz

    Az MTK 2-2-es döntetlent játszott a Kecskemét ellen a Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén, Budafokon.
     

    Előállították a Diósgyőr csapatkapitányát!

    A Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai a DVTK edzéséről vitték el Lippai Ákost.
     

    Mindent a kilenc pont fog meghatározni!

    Bombaerős csapattal ered a listavezető MTK nyomába nyugaton a Gyirmót.
     

    Aczél Zoltán ismét a szövetségben!

    A Rangadó.hu értesülései szerint szerdán 13 órától ismét összeül az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága.