Felkészülési mérkőzés

Egy félidő alatt eldöntötte a Szolnok a Jászberény elleni edzőmeccset

 
 

Felkészülési mérkőzés

Egy félidő alatt eldöntötte a Szolnok a Jászberény elleni edzőmeccset

 
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Egy félidő alatt eldöntötte a Szolnok a Jászberény elleni edzőmeccset

Újabb felkészülési mérkőzésen lépett szerdán pályára az NB II-es Szolnoki MÁV FC. Ezúttal a Jászberény otthonában vendégeskedett az együttes, melynek soraiban több egykor Szolnokon is megfordult labdarúgó (Ulvicki Mihály, Tisza Kálmán, Kiss Károly, Kis Róbert, Páles Tamás, Mile Krisztián) szerepel. A vendégeknél ezúttal is lehetőséget kaptak próbajátékosok, ezúttal Hajba Tamás (Gyirmót), Papp Szilárd (Felsőtárkány) és Szemerédi Norbert (szabadon igazolható) játékát nézte meg a szakmai stáb.

A Szolnok már az első félidőben eldöntötte a meccset: 3-0-s előnyre tett szert, ami ki is tartott a végéig.

– Azt gondolom, hogy az első félidőben abszolút megmutatkozott az osztálykülönbség. Jól, fegyelmezetten futballoztunk, még úgy is, hogy a felkészülés harmadik hetében vagyunk, éppen ezért tegnap és tegnap előtt is kettőt edzettünk. Nagyon szép gólokat rúgtunk, abszolút jó benyomást keltettek a fiúk. A második félidőben több cserét végrehajtottunk, ekkor már kiegyensúlyozottabb volt a játék, ugyanakkor egy percig nem volt kérdés, hogy a magasabb szintet és a minőséget mi képviseljük. A célnak megfelelt a mérkőzés, s köszönjük a Jászberénynek ezt a lehetőséget, hogy tudtunk egy jó mérkőzést játszani – értékelt Csábi József vezetőedző a klub honlapján.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.