Felkészülési mérkőzés

Győzelemmel folytatta a Szigetszentmiklós

 
 

Felkészülési mérkőzés

Győzelemmel folytatta a Szigetszentmiklós

 
 
 
 

Felkészülési mérkőzés

Győzelemmel folytatta a Szigetszentmiklós

Bár napsütésben vonultak ki a pályára a csapatok, a szél miatt igencsak fagyos hangulatban tudta le a csütörtöki edzőmeccsét a másodosztályú Szigetszentmiklós a Rákosmente ellen – derül ki a klubhonlap tudósításából.

Az első félidőben, némi meglepetésre, az NB III-as vendégcsapat szerzett vezetést Fitos góljával, ám egy ellentámadás végén Kokenszky egyenlített. A fordulás után Polyák bal oldali beadása után Szepessy Róbert szép kapáslövéssel szerzett vezetést a hazaiaknak, majd Szabó Bence is betalált, így végül a saját javára fordította a mérkőzést az SzTK.

– Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, ekkor mindkét csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek. A fordulás után aztán kijött a két csapat közti osztálykülönbség. Örülök neki, hogy nyertünk és annak is, hogy olykor jól játszottunk – értékelt a szigetszentmiklósiak vezetőedzője, Vágó Attila.

A csapat legközelebb szombaton 11 órakor lép pályára: Szigetszentmiklóson fogadja az NB I-es Paksot.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.