Törökországból jelentjük

"Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy távozzak"

A kék-fehérekkel szerződést hosszabbító Poór Patrik Belekben adott interjút a Rangadónak.
 
 

Törökországból jelentjük

"Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy távozzak"

A kék-fehérekkel szerződést hosszabbító Poór Patrik Belekben adott interjút a Rangadónak.
 
 
 
 
 

Törökországból jelentjük

"Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy távozzak"

A kék-fehérekkel szerződést hosszabbító Poór Patrik Belekben adott interjút a Rangadónak.

Az MTK 1-1-es döntetlent játszott Törökországban a német másodosztályú Arminia Bielefeld elleni felkészülési mérkőzésen. A találkozón végig a pályán volt a kék-fehérekkel nemrégiben szerződést hosszabbító Poór Patrik, aki a helyén értékelte az összecsapást a Rangadó.hu-nak.

- Egészen jó iramú meccset játszottunk a Bundesliga 2-es csapattal. Az első félidőben megleptük őket, szerintem nem számítottak arra, hogy mi komoly játékerőt képviselünk. Jól játszottunk, és a szünetben vezettünk is egy-nullára, ebből kell építkeznünk a továbbiakban. A második félidőt kicsit gyengébben kezdtük, talán ebben egy kis fáradtság is közrejátszott. A 60. percben beálltak a fiatalok is, akik jól helyt álltak. Az első percekben idegesek voltak, de aztán felvették a ritmust, és egészen jól szerepeltek. A legvégén még a győzelem is meg lehetett volna, ha a fiatal Szalai egy kicsit rutinosabb. Természetesen szerettünk volna nyerni, de szerintem jó eredmény ez az egy-egy. Mindenképpen pozitívum, hogy fel tudtuk venni a versenyt a Bundesliga 2-es csapattal – mondta Poór Patrik.

- Milyen a felkészülés, hogy tetszik a törökországi edzőtábor?

- Kicsit jobb időjárásra számítottunk, de végre jó talajú pályákon tudunk edzeni. Sok gyakorlásunk nem lesz, hiszen a hátralévő négy nap alatt két edzőmeccset is játszunk. A legfontosabb a regenerálódás, hogy kimenjek a lábakból a mostani mérkőzés, és akkor ki tudjuk adni magunkból azt, amit tudunk.

- Ősszel sok sérülés hátráltatta. Most már rendben van a lába?

- Szerencsére a sérülésem a múlté, remek munkát végzett velem az orvosi stáb, és elkerülnek már a sérülések.

- Nemrégiben meghosszabbította szerződését a csapattal. Miért döntött úgy, hogy hosszabb távon is elkötelezi magát?

- Az MTK-nál kezdtem el a profi pályafutásomat, itt mutatkoztam be az NB I-ben. Szeretem ezt a klubot, most épül új stadionunk is, és ebben a csapatban szeretnék futballozni. Egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy távozzak innen. Örülök, hogy így döntöttem, és remélem, a következő időszak is sikeres lesz.

- Korábban már meghívót kapott a magyar válogatott bő keretébe. Elképzelhetőnek tartja, hogy a tavasszal Bernd Storck lehetőséget adjon?

- Minden játékost foglalkoztatja a válogatottság. Örülnék a meghívónak, de most elsősorban a klubra, és a teljesítményemre szeretnék koncentrálni, valamint arra, hogy idén is meglegyen a dobogó.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.