Karrier

A nyáron fizettek volna érte, most az NB III-ban játszik

Dinko Trebotic a nyáron még kelendő volt, most a Vidi II-ben építheti fel magát.
 
 

Karrier

A nyáron fizettek volna érte, most az NB III-ban játszik

Dinko Trebotic a nyáron még kelendő volt, most a Vidi II-ben építheti fel magát.
 
 
 
 
 

Karrier

A nyáron fizettek volna érte, most az NB III-ban játszik

Dinko Trebotic a nyáron még kelendő volt, most a Vidi II-ben építheti fel magát.

A Videoton tavalyi bajnokcsapatának egyik állandó tagja volt a horvát Dinko Trebotic, aki 2014 nyarán igazolt Székesfehérvárra a Lokomotiva Zagreb csapatától. Az előző szezonban 28 bajnokin játszott, a Vidi számára viszontagságos 2015-16-os idény azonban neki sem hozott szerencsét: idén több nemzetközi kupameccse (6) van, mint bajnokija (4) és sérüléséből visszatérve hiába edzett a fehérváriak első csapatával, a klub honlapjának beszámolója szerint most a második csapathoz "száműzték" a légióst.

A 25 éves középpályás teljesítményével újra kiérdemelheti az első kerethez való tagságot, de ahhoz még bizonyítania kell Horváth Ferenc vezetőedzőnek.

Trebotic helyzete azért is érdekes, mert a nyáron még több érdeklődőről is hallhattunk, aki leigazolta volna a 2018-ig érvényes szerződéssel rendelkező játékost, de a Videoton a jelek szerint ragaszkodott hozzá - ennek ellenére most mégis a második keretben találta magát.

A Vidi II egyébként kifejezetten jól szerepel az NB III Nyugati csoportjában, a Ferencváros II mögött 2. helyen állnak, de fel természetesen nem juthatnak. A tavaszt egy Dorog elleni döntetlennel nyitották, ők a 3. helyen tartózkodnak jelenleg.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 
  • 1djtyber2016február17.18:41ÚjVálasz

    Nincs Itthon elég Magyar Játékos?Minek ennyi Külföldi?????

     

Hozzászólás

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.