Rangadó után

Bede Ferenc az FTC-ről: amikor eredménytelen egy csapat, előtérbe kerülnek a játékvezetők

A korábbi FIFA-bíró szerint négyből három tizenegyes jogos volt a szombati Vasas–Ferencváros összecsapáson.
 
 

Rangadó után

Bede Ferenc az FTC-ről: amikor eredménytelen egy csapat, előtérbe kerülnek a játékvezetők

A korábbi FIFA-bíró szerint négyből három tizenegyes jogos volt a szombati Vasas–Ferencváros összecsapáson.
 
 
 
 

Rangadó után

Bede Ferenc az FTC-ről: amikor eredménytelen egy csapat, előtérbe kerülnek a játékvezetők

A korábbi FIFA-bíró szerint négyből három tizenegyes jogos volt a szombati Vasas–Ferencváros összecsapáson.

Négy tizenegyes, négy gól, két kiállítás – ezzel a mérleggel zárult a szombat esti Vasas–Ferencváros rangadó az NB I 16. fordulójában. A mérkőzés komoly visszhangot váltott ki, elsősorban a Ferencváros háza tájáról, hiszen ritka az olyan találkozó, amikor három büntetőt ítélnek egy csapat ellen – az viszont egyáltalán nem ritka mostanában, hogy az FTC csak szenved és pontokat hullajt –, márpedig a zöld-fehérekkel ez történt. A Rangadó.hu-nak a korábbi NB I-es és FIFA-játékvezető, Bede Ferenc segített elemezni Kassai Viktor ítéleteit.

Első tizenegyes: a 14. percben Lovrencsics Gergő mellett elesett Remili Mohamedet a tizenhatoson belül

Bede Ferenc: jogtalan tizenegyes, hibázott Kassai. Normális kontaktus volt a két játékos között, nekem úgy tűnt a felvételek alapján, hogy nem sodorta el Lovrencsics a Vasas játékosát. Miután azonban befújta a tizenegyest Kassai, többen piros lapot reklamáltak, ám ilyen esetben, ha szabálytalanságot vélt felfedezni a játékvezető, akkor sárga lappal kellett volna fegyelmeznie, hiszen volt esélye a labdát megjátszani a védőnek és nem kézzel lökte el a nyilvánvaló gólhelyzetben kilépő Vasas-játékost. Mivel azonban ez a kártya elmaradt és a büntetőt sem váltotta gólra a Vasas, egy kis túlzással szinte olyan, mintha meg sem történt volna ez a szituáció. Talán csak minimális lélektani hátránya származhatott ebből a Ferencvárosnak.

Második tizenegyes: a 72. percben Remili visszahúzta Lovrencsics mellett a labdát, majd a hazaiak támadója elesett ellenfele mellett

Bede Ferenc: jogos tizenegyes, jól ítélt Kassai. A képek alapján számomra úgy tűnt, Lovrencsics lába és keze is akadályozta Remilit a továbbhaladásban, ezért jól döntött a játékvezető ennél a szituációnál.

Harmadik tizenegyes: a 85. percben Saglik megtolta Dibusz mellett a labdát, majd a vendégek kapusa ütközött a csatárral.

Bede Ferenc: jogos tizenegyes, jól ítélt Kassai. Hiába nem érte volna már utol a labdát a Vasas támadója, mivel volt közöttük testi kontaktus, így ez az ítélet is jogos. Kassai ezt a szituációt nem érzékelhette, de a hatfős rendszerben az alapvonali játékvezetőnek kell felügyelnie ezt a szituációt, valószínűleg ő döntött az ügyben. Sőt, még egy sárga lappal is kellett volna büntetni Dibuszt, ez azonban elmaradt.

Negyedik tizenegyes: a 91. percben Böde Dániel esett el a büntetőterületen belül, miután átkarolta őt Risztevszki.

Bede Ferenc: jogos tizenegyes, jól ítélt Kassai. Egyértelműen lehet látni, hogy a Vasas játékosa megfogja, átkarolja Bödét, ezúttal is jó döntést hozott a játékvezető. A labda keresztbe szállt el a kapu előtt, nem birtokolta azt Böde, emiatt nem minősíthető ígéretes szituációnak az eset, így lappal sem kellett büntetni Risztevszkit.

A meccs összefoglalója a gólokkal és a tizenegyesekkel

Két piros lap is borzolta a kedélyeket a mérkőzésen, az elsőnél egyértelműen lehetett látni, hogy Cristian Ramírez hátba talpalta ellenfelét, a másodiknál pedig Mahir Saglik lépett rá Csukics lábára, aki óriási fájdalmak közepette huppant a földre. Bede Ferenc ezzel kapcsolatban is elmondta honlapunknak a véleményét.

– Kétség sem férhet az első szituációhoz, jogos volt a piros lap. Amit érdekességként megjegyeznék ennél, hogy Kassai Viktor már elfutott a földön fekvő játékosok mellett, amikor az eset megtörtént, a periférikus látásában sem volt már benne. Visszafordult, megnézte a játékost, majd kiállította. Vagy extra ítéletet hozott anélkül, hogy látta volna, vagy valamelyik segítője szólt neki. Az összefoglalóban a második esetnél azt láttam, hogy Saglik ellöki Csukicsot, amiért önmagában biztosan nem jár a kiállítás. Amennyiben viszont rálépett az ellenfele lábfejére, akkor erőszakos cselekedet miatt jogos az ítélet, ennél a szituációnál is valószínűleg Kassai segítői láthatták jobban, mi történt – nyilatkozta a 2010-ben visszavonult játékvezető.

Kassai Viktort az utóbbi időben egyre több támadás éri Magyarországon, legutóbb szeptemberben az MLSZ figyelmeztette is írásban a legnépszerűbb magyar bírót, miután az újpesti Souleymane Diarrával nem megfelelő hangnemben beszélt. Vasárnap este az M4 Sport műsorában egyértelműen bűnbaknak nevezte meg Kassait az FTC Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál, aki egyben azzal a kéréssel fordul az MLSZ felé, hogy a 41 éves bíró ne vezessen többé a zöld-fehéreknek.

– Viktor komoly meccseket vezet külföldön, és Magyarországon is általában a nagyobb rangadókat bízzák rá, óriási tapasztalattal rendelkezik. Idehaza azonban néha a határozottságát, kemény fellépését rosszul ítélik meg, és azt hiszik, hogy nagyképű. Ne legyenek ábrándjaink, nem egyszerű feladat huszonkét játékost fegyelmezni. Igaz, olyan hibát nem követhet el egy játékvezető, mint a Diarrával szembeni szituációban, hiszen aki folyamatosan a tévében szerepel és kamera előtt van, tudnia kell kontrollálnia a viselkedését, nem beszélhet így egy játékossal. De valószínűnek tartom, hogy ezt már megbeszélték az MLSZ Játékvezetői Bizottságának alelnökével, Puhl Sándorral. Rátérve Orosz Pálra és a vasárnapi bejelentésére: a Ferencváros Magyarország legnépszerűbb csapata, az utóbbi években, évtizedekben ha rosszul ment nekik a játék, mindig előtérbe kerültek a játékvezetői hibák. Ne gondoljuk azt, hogy az előző szezonban, amikor huszonegy pontos előnnyel végzett a Fradi a bajnokság élén, nem születtek ellene rossz döntések, akkor sem voltak hibátlanok a játékvezetők. Jöttek az eredmények, senki nem foglalkozott ezzel. Manapság, amikor többet bukdácsol a zöld-fehér csapat, ezek a vélt vagy valós játékvezetői hibák előtérbe kerülnek – zárta honlapunknak Bede Ferenc.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.