Átigazolás

Exfradista középpályással erősít az Újpest

2015-ben még a zöld-fehéreknél játszott a középpályás.
 
 

Átigazolás

Exfradista középpályással erősít az Újpest

2015-ben még a zöld-fehéreknél játszott a középpályás.
 
 
 
 

Átigazolás

Exfradista középpályással erősít az Újpest

2015-ben még a zöld-fehéreknél játszott a középpályás.

A Rangadó.hu értesülései szerint a nyártól az Újpest csapatát erősíti majd a 2014-15-ös idényben még a Ferencvárosban játszó, egyébként negyedik kerületi nevelésű, 26 éves Nagy Dániel.

A mostani idényben a Bundesliga 2-ben a Würzburger Kickersnél csak 13 meccsen 302 percet kapó, ráadásul kieső középpályás karrierje jelentős részét Németországban töltötte. 2007-ben, 16 évesen igazolt az Újpesttől a Hamburghoz, ám a Bundesligában nem tudott pályára lépni, így a harmadosztályú Osnabrückbe távozott. 2012 és 2014 között alapembernek számított, majd hazatért.

A Fradinál mindössze egy idényt töltött, de csak 11 bajnokin 380 perc jutott neki - 2015-ben 18 perc -, ezért visszament Németországba. A Würzburgerrel 2016-ban feljutott a harmadik vonalból, ahová a csapat a nyártól visszatér.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.