Átigazolás előtt

Újpestről igazol a másodosztály bajnokesélyese

Rutinos támadóval dolgozhat együtt a következő szezonban Kondás Elemér.
 
 

Átigazolás előtt

Újpestről igazol a másodosztály bajnokesélyese

Rutinos támadóval dolgozhat együtt a következő szezonban Kondás Elemér.
 
 
 
 

Átigazolás előtt

Újpestről igazol a másodosztály bajnokesélyese

Rutinos támadóval dolgozhat együtt a következő szezonban Kondás Elemér.

Honlapunk megbízható forrásból úgy értesült, hogy az Újpest FC támadója, Lázok János a másodosztályú Kisvárda Master Good csapatához igazol a nyáron. A szabolcsi együttes az előző szezonban az utolsó fordulóban maradt le az élvonalról, miután 1-0-ra kikapott a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő otthonában. A kisvárdaiak a következő idényben is egyértelműen a feljutást célozzák meg, immár az egykori debreceni sikeredzővel, Kondás Elemérrel az élen.

Lázok a nemrég véget érő szezonban huszonnégy meccsen kapott lehetőséget a lila-fehéreknél, ezeken ötször sikerült bevennie az ellenfelek kapuját, egyszer pedig a Magyar Kupában is eredményes volt. A 32 éves csatár korábban Magyarországon többek között a Vasas, a Paks, a Győri ETO, az MTK Budapest, a Békéscsaba és a Gyula együtteseinél is megfordult.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.