|
|
|
|
|
Fél lábbal már a döntőben
Az idegenben játszó esélyesek sikerét hozta a teremlabdarúgó NB I elődöntőjének második játéknapja.
Gödöllő
Az öncélú játék lehet a vesztük
Felöklelnék ellenfelüket a Bikák a teremlabdarúgó-bajnokság elődöntőjében.
Simán nyert a Győr és a Berettyó
A bajnoki címvédő és a Magyar Kupa-győztes is sikerrel kezdte a teremlabdarúgó NB I elődöntőjét.
Élesedik a helyzet, kezdődik az elődöntő!
Ahogy tavaly, a címvédő Rába ETO idén is az Aramis ellen harcolhatja ki a fináléba kerülést.
Hosszabbítás után négy között a Berettyó
Az MVFC Berettyóújfalu hazai pályán 5-4-re nyert az Admiral-Haladás ellen a teremlabdarúgó NB I negyeddöntőjének harmadik mérkőzésén.
Eltiltások sújtanak két élcsapatot
A Győrnek és a Berettyónak is kulcsembereket kell nélkülöznie teremlabdarúgó NB I rájátszásában.
Kitekintő
Veszprém, a prosperáló régió
Veszprém megye labdarúgásának is jó, ha minél több és színvonalasabb csapat van a régióban.
Rába-gólparádé Angyalföldön
Egyedül a címvédő Rába ETO abszolválta két meccsből a teremlabdarúgó NB I negyeddöntőjét!
Hárman egyenlítettek, a Győr továbbment
Bejutott a legjobb négy közé a címvédő Rába ETO a teremlabdarúgó NB I-ben.
A hazai pálya előnye
Mind a négy párharcban rendkívül magabiztosan győzött az otthonjátszó csapat a teremlabdarúgó NB I negyeddöntőjének első mérkőzésein.
Győr
Ne találjanak több meccset!
Cél a címvédés! Ami a kupadöntőben nem sikerült, a bajnokságban összejöhet a Rába ETO számára.
Féléves eltiltással sújtották az edzőt!
Az MLSZ fegyelmi bizottsága szerdai ülésén nem változtatott korábbi szigorú döntésén.
Bajnok a Veszprém és a Vác
Keletről a Vác, nyugatról a Veszprém juthat fel a teremlabdarúgó-bajnokság élvonalába.
A Győr játékosa lett a legeredményesebb
A Rába ETO román játékosa, Ion Al-Ioani lett az UEFA Futsal Cup gólkirálya!
A végén nagyot hibázott a Gödöllő
A Gödöllői Bikák hazai pályán csak 3-3-as döntetlent játszottak a Colorspectrum Aramis ellen a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 22., utolsó fordulójában.
Magyar bíró vezette a kupadöntőt!
A spanyol FC Barcelona nyerte az UEFA Futsal Kupát, a finálé játékvezetője Kovács Gábor volt.
Nyert helyzetből döntetlen
Teremlabdarúgás: mínusz négyről állt fel az Újszegedi TC a címvédő Rába ETO otthonában!
Kikapott a friss kupagyőztes!
A teremlabdarúgó bajnokság alapszakaszának 21. fordulójában a Berettyóújfalu hazai pályán szenvedett vereséget.
Berettyóújfalu
Gál gól
Gál István volt a teremlabdarúgó Magyar Kupa-döntő egyetlen magyar gólszerzője.
Jöhet az alapszakasz zárása!
A Gödöllői Bikák hazai pályán 13-3-ra győztek a Rubeola FC Csömör ellen a teremlabdarúgó alapszakaszának NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
A Berettyóújfalu a kupagyőztes!
A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu nyerte a teremlabdarúgó Magyar Kupát a címvédő Győr ellen.
A két esélyes jutott a döntőbe
A várakozásoknak megfelelően a Győr és a Berettyóújfalu játszhatja a teremlabdarúgó Magyar Kupa döntőjét.
Hétvégén rendezik a négyes döntőt
A Veszprém Arénában rendezik szombaton és vasárnap a teremlabdarúgó Magyar Kupa négyes döntőjét.
Nem sikerült a továbbjutás
A magyar válogatott 6-1-re kikapott Szerbiától a világbajnoki pótselejtező visszavágóján.
A gólrekorder is szurkol a magyaroknak
Madarász János szerint a magyar válogatott híres arról, hogy részeredményeket tud produkálni, de komoly fegyvertényre nem képes.
Válogatott
Agresszívabb, agilisabb szerbek
Ismét együtt a teremlabdarúgó-válogatott kerete! A magyar csapat csütörtök délelőtt Szegedre utazott.
Sorsdöntő visszavágó előtt a válogatott
A magyar teremlabdarúgó-válogatott vasárnap Belgrádban játszik: a tét a világbajnoki részvétel!
Csütörtöki tutitár
Északi menet
Az Elfsborg folytathatja remek sorozatát, a Köbenhavn pedig elhódíthatja a dán kupát!
Pénteli tutitár
Lila gólok!
Ma magyar bajnoki meccsek mellett a svéd második vonalba látogatunk el... Julius mester ezúttal is a segítségünkre volt a tippvadászatban!
Szombati tutitár
Otthon marad a serleg?!
A BL-döntőjében a bajorok szerintünk otthon tartják a serleget. Az angol osztályozón gólokkal kalkulálunk...
Kereki Zoltán
A futballunk csak kulturáltan tud előrelépni
Kapkodás helyett öt év kell ahhoz, hogy az utánpótlásban dolgozók munkáját meg lehessen ítélni.
Tatabánya
Felemás ez a tanulóév...
Vincze István: „Ki lehet jelenteni, hogy mit szeretnénk, de majd a színpadon, harminc fordulón keresztül eldől!”
Korábbi ZTE-csatárral erősített a Sopron
Ahmet Delics személyében ismét külföldi támadóval erősített az NB II-ben szereplő Sopron.
Tényleg távozik a Kaposvár edzője
A következő szezonban már nem Sisa Tibor irányítja a Kaposvári Rákóczi csapatát.
Zalaegerszeg
Hamarosan talpra állhat
Balázs Zsolt a ZTE FC eddigi egyetlen győztes meccsén búcsúzott a sikertelen szezontól.
