Tavaly még kis híján a másodosztályban kötött ki a Real Madrid hőse!

A Real Madrid a csereként beállt Carlos Espí hajrában szerzett góljának köszönhetően 2-1-re legyőzte az Espanyolt José Mourinho második korszakának első tétmeccsén. Külön érdekesség, hogy a meccs hősét egy évvel ezelőtt még kis híján elküldték a másodosztályba. 

Espanyol – Real Madrid 1-2

Gólszerzők: 30′ Alex Calatrava illetve: 9′ Jude Bellingham, 90′ Carlos Espí

A Real Madrid jól kezdte a mérkőzést, és már az első 10 percben előnybe kerültek, amikor Bellingham a kapuba fejelt Arda Güler szöglete után. Nem volt azonban meggyőző és egyértelmű a királyi gárda fölénye, a 30. percben pedig komoly bajba kerültek az Espanyol egyenlítése után. A második félidőben már csak a védekezés maradt a hazaiaknak, de azt meglehetősen magas szinten művelték, így sokáig úgy nézett ki, hogy José Mourinho az első érájához hasonlóan a másodikat is döntetlennel kezdi a habfehérek kispadján. A 80. percben érkezett azonban a pályára a 21 éves Carlos Espí, aki a rendes játékidő utolsó percében egy hazai védelmi hiba után megnyerte a mérkőzést a Real Madridnak. 

Ki is az a Carlos Espí?

Carlos Espít idén nyáron szerződtette a Real Madrid a Levnatétól, de a karrierútja közel sem volt ennyire egyszerű, ugyanis az előző idény elején a frissen feljutó Levante komolyan elgondolkozott azon, hogy kölcsönadja őt, mivel a másodosztályban sem számított alapembernek. A robosztus támadó végül maradt és megharcolt a játékperceiért, amiből a 2025/26-os idény első felében nem volt sok. Januárig mindössze 92 percet töltött a gyepen a bajnokságban. Akkor azonabn elérkezett a pálfordulás: egy edzőváltás után megnyílt az út Espí számára a csapatba, ő peidg élt is ezzel a lehetőséggel. Az idény második felében 11 gólt szerzett, amivel akkor az egyik leggólerősebb csatárnak számított. A remek félszezon pedig Real Madridos szerződést ért számára. A királyiaknál ahogy illik, hamar bizonyította, hogy az előző idéynben mutatott jó formája nem a véletlen műve volt csupán. 

 

 

 

 

 

Picture of Tóth Zoltán

Tóth Zoltán

Tóth Zoltán a Rangadó szerkesztője. Add a Rangadót a Google kedvelt forrásaihoz, hogy a friss híreinket a Google-on is könnyebben megtaláld.