

A Liverpool 3-1-re legyőzte a Tottenhamet az angol ligakupa tizenhatoddöntőjében. Szoboszlai Dominik

Marco Rossi kedden délután kihirdette a magyar válogatott keretét a soron következő

A Konyapsor a magyar válogatott 22 éves középpályásának, Tóth Rajmundnak a találatával

Az angol másodosztályban szereplő Burnley hivatalosan is bejelentette, hogy szerződteti a szabadon igazolható Jamie Vardyt. A 39 éves támadó az előző

Az átigazolási időszak utolsó óráiban a Manchester City bejelentette, hogy 145 millió euróért leigazolta a Chelsea argentin középpályását, Enzo Fernandezt. A

Az előző idényben BL indulást kiharcoló Como 2 játékossal is megerősítette a keretét az átigazolási időszak zárónapján. Cesc Fábregas együttese a

A Manchester Ciyt klasszis támadója az Instagram felületén mutatta

A Real Madrid a csereként beállt Carlos Espí hajrában

Az Atletico Madrid 34 éves csapatkapitánya, Koke zsinórban 18.

Tijjani Reijnders mindössze egy idény után távozik a Manchester

A Ferencváros csütörtök este lép pályára az Európa Liga

Az Aston Villa szerda délelőtt bejelentette, hogy leigazolta a

A Barcelona új igazolása, Rodri a bemutatását követő sajtótájékoztatón

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Jamal Musiala néhány nap leforgása

Az ETO FC Győr hivatalos tájékoztatása szerint megváltozott a Nyíregyháza elleni vasárnapi NB I-es mérkőzés kezdési időpontja: a találkozó 17:30-kor rajtol az ETO Stadionban. A

A mai nappal befejezem a munkát a Rangado.hu-nál. Köszönjük szépen az eddigi figyelmeteket!

A Lille 37 éves vezetőedzője, Davide Ancelotti a minap egy interjúban elárulta, hogy minden mérkőzés után beszél az édesapjával, a jelenleg a brazil válogatottat irányító

A Real Madrid parázs és fordulatos mérkőzésen verte 3-2-re az Elchet. A győztes gólt a hajrában becserélt Carlos Espi szerezte a hosszabbításban, csakúgy mint az

A Liverpool 3-1-re legyőzte a Tottenhamet az angol ligakupa tizenhatoddöntőjében. Szoboszlai Dominik csereként állt be a találkozó végén peidg bombagólt szerzett. Liverpool – Tottenham 3-1