Az Oxford United 27 éves futballistája, Owen Dale felesége a BBC Sportsnak mesélt őszintén arról, hogy miylen nehézségekkel jár az, hogy a párja futballista. Jessica Beaumon az átigazolási időszakokat és a rengeteg költözést éli meg a legnehezebben.
„Mióta együtt éltünk, öt év alatt ötször költöztünk. Mindenre fel kell készülnöd az átigazolási időszakban.”
Jessica azt is elmondta, hogy amikor megismerkedett Owen Dalelel nem tudta, hogy focista, és korábban sem volt sportoló párja, így nem tudta, hogy mivel jár a „focistafeleségek” élete.
A legbizarabb élménye az volt, amikor közvetlenül szülés után azt sem tudta, hogy hová mennek majd haza:
„Owen telefonált a menedzserrel és az ügynökével, amíg én vajúdtam. Megvárták, hogy megszüljek, aztán szinte azonnal közölték velem, hogy kölcsönbe eligazol.”
Jessica számára egyértelműen párja karrierje a legfontosabb jelenleg, de ettől függetlenül nem állítja azt, hogy mindig könnyű meghozni a szükséges áldozatokat:
„Az én karrierem bármikor elkezdhető és folytatható, de az ő karrierje most van, és minden lehetőséget meg kell ragadni. Bár sokan azt mondják, hogy ez egy csillogó életmód, de rengeteg áldozatot hozol azért, hogy a partnered megvalósíthassa az álmát, és kihozza a legtöbbet a karrierjéből. A nap végén, bármennyire is benne vagyok, ez az ő karrierje. Ez azt jelenti, hogy ahhoz, hogy megfelelően támogassam, nem szabad túl sok érzelmet belevinnem a dolgokba. Például nem kötődhetek túlságosan a helyekhez, ahová költüzünk.”
„Amikor a ‘Wag’-ra [játékosok feleségeire és barátnőire] és ‘focisára’ gondolsz, mindkét kifejezés azt a sztereotípiát hordozza, hogy az életünk könnyű. Az emberek a League One játékosait is ugyanabba a kategóriába helyezik, mint a Premier League játékosait, pedig nem egy szint a kettő.” – vélekedett Jessica.








